Több tízezer magyarnak megy tönkre a nyaralása idén: mégsem olyan, mint elképzelték
Összegyűjtöttük a legjobb fedett és borongós időben is élvezhető balatoni programokat.
Összegyűjtöttük a legjobb fedett és borongós időben is élvezhető balatoni programokat.
Elég sok részlet ismert már a kormány által bejelentett új kedvezményes lakáshitelekről. Most megnéztük, kik járhatnak jól.
A kampány szervezői remélik, hogy lendületet adhatnak a változásnak.
A kormány legfrissebb döntéseiről számoltak be a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvívő.
Kapu Tibor, a második magyar űrhajós a program keretében végzett kísérletekről beszélt a diákoknak, és kiderült az is, hogy mindebből Magyarország mit hasznosíthat.
Drasztikusan megdrágultak a lakások az elmúlt években, így az első lakásvásárlóknak egyre nehezebb dolguk van.
Ne semmi akció! Most minden gyulai ingatlantulajdonos egy darab gyümölcsfát kaphat ajándékba, továbbá három szomszéd összefogásával utcai díszfa-ültetést is kérhet.
A padlásfödém hőszigetelés, a 2027-es év végéig országosan ingyenesen hozzáférhető lesz, és más lakossági energiahatékonysági beruházások is kedvezményesen elérhetőek lesznek.
Ha valakinek nem sikerül a vizsga, civil autósiskolában, saját költségen folytathatja a képzést.
Friedrich Merz német kancellár kilencpontos gazdaságélénkítő programot mutat be.
Az intézkedések hátterében jellemzően garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és kábítószer birtoklása állt.
Befejeződik a nagy tavaszi hídtisztítási program, utolsóként a Ráckóczin lesz némi fennakadás.
Elindultak az első pályázatok a Jedlik Ányos Energetikai Programban – 96 milliárd forint jut a távhőrendszerek fejlesztésére
Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.
Az idei költségvetés áprilisi állapota alapján jól látható, hogy a költségvetés számai idén nem tarthatók - írja elemzésében a GKI.
Szekszárd városa a tegnapi közgyűlésén döntött arról, hogy több mint 73 millió forintot biztosít a helyi strand- és élményfürdő felújításának sürgős, a szezonnyitáshoz szükséges munkálataira. Mutatjuk, milyen tűzoltást terveznek!
Péntek délig véleményezhető a lakossági távhőpályázat tervezete - hívta fel a figyelmet hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Nem semmi program jött velünk szembe a minap! Vasárnap délelőtt Anyák napi palánta-, virágcserét rendeznek a szombathelyi Parkerdei Büfé környékén.
Idén nyáron indul az a pályázat, amely 100%-os vissza nem térítendő támogatást nyújt távhős lakásokban élőknek okosmérők felszereléséhez.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.