Óriási kampányba kezd a BKV: buszokon, megállókban és online is toboroznak
A vállalat szerint ugyan nincs égető munkaerőhiány, mégis nagy szabású munkaerőtoborzásba kezdenek június utolsó hetében - számolt be a Világgazdaság.
A vállalat szerint ugyan nincs égető munkaerőhiány, mégis nagy szabású munkaerőtoborzásba kezdenek június utolsó hetében - számolt be a Világgazdaság.
Június végétől új támogatás segíti a szakképzett munkaerő megtartását az agráriumban. A támogatás alapja az igénylő támogatott tevékenysége keretében foglalkoztatottak száma, amely után alkalmazottanként legfeljebb 200 000 forint támogatás igényelhető.
Ma már nemcsak jól képzett szakemberekből, hanem betanított munkásokból is óriási a hiány - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy autómosóként is meg lehet keresni a minimálbér többszörösét.
A 16. életévüket betöltött tanulók foglalkoztatásánál is fontos az írásban rögzített munkaszerződés, hiszen a diákok munkavállalásának körülményeit is a munka törvénykönyve szabályozza.
Mi lesz így ebből?
Friss statisztikák szerint 2018-ban az EU dolgozók 74 százaléka a szolgáltató szektorban dolgozott. Magyarországon azonban ez az arány csupán 67,7 százalék volt. Az iparban azonban egyre többen dolgoznak hazánkban, sőt 14 év folyamatos esés után, az utóbbi három évben újra növekedni kezdett az ebben az ágazatban tevékenykedők száma. Ezzel a szemben a mezőgazdaság szinte teljesen kiürül, 18 és leforgása alatt az ott dolgozók 43,2 százaléka egyszerűen köddé vált a magyar földekről.
Rengeteg külföldi munkavállaló érkezik hazánkba, de nem olcsóbbak, mint a magyarok - olvasható a 24.hu.
Egyre többet vásárlunk online, négy év alatt megduplázódott az az összeg, amit erre szánunk. A fejlődő szegmens olyan hiányszakmákat "termel ki", mint például a komissiózó, akik ma már bőven az átlagbér feletti fizetésre számíthatnak.
50 ezer forintos átlagos béremelést kaphatnak az önkormányzati dolgozók jövő márciustól, aminek egy részét az állam fizeti: ez derül ki a jövő évi költségvetési javaslatból - számol be a Népszava.
A legtöbb kiskereskedelmi lánchoz hasonlóan a Tesco is nyíltan kezeli a fizetéseket, de azt sem titkolják, hogy a bérek az ország különböző pontjain eltérőek, hiszen a piaci körülmények sem azonosak. Szigeti Barbara, a Tesco-Global Zrt. országos HR vezetője azt is elárulta a Pénzcentrumnak, hol van igazán szükség mnkaerőre a nyár folyamán, és milyen módszerekkel kutatják fel és tartják meg a dolgozóikat. Interjú.
Aki jó szakmával és tapasztalattal rendelkező munkavállalóként igazán jól szeretne keresni, annak már nem kell feltétlenül külföldre mennie dolgozni, hogy megfizessék a szakértelmét, itthon is egyre jobb lehetőségeket találni.
A 3 év alatti gyermekek több mint 80 százalékának nincs hely a magyar bölcsődékben. Az utóbbi időben látványos népességnövekedésen átesett Sopronban például szó szerint harcolni kell a helyekért - olvasható a beszámoló Népszava Visszhang mellékletében.
A Future Jobs, azaz a "Jövő munkái" címet viselő programon a munkaadók célja nem csupán a tehetség felkutatása, hanem annak kibontakoztatása és megtartása is volt. A HelloVidék ellátogatott a Brain Bar rendhagyó karrier rendezvényére, ahol az érdeklődők ötven kifejezetten a jövő kihívásaira válaszoló állásra jelentkezhettek.
Ha ezt meglátod, égnek áll a hajad.
Ahhoz, hogy a gyerekek egy picit még jobban megismerjék a XXI. század világát, hogy még versenyképesebb műveltséggel rendelkezzenek, elengedhetetlen, hogy a gimnáziumi tantárgyi struktúra mellett egy picit az iskolából kitekintve mélyebben lássanak bele hús-vér emberek példáján keresztül a gazdaság világába.
Óriási munkaerőhiány van a legnépszerűbb magyarországi nyaralóhelyeken a Balaton környékén, így az összes dolgozni tudó és akaró embert igyekeznek beállítani a pult mögé, köztük a nyugdíjasokat is. Bruttó 1100-1200 forintot tudnak megkeresni óránként könnyű fizikai, kisegítő munkákkal.
Most éppen 104 ezer forint a legjobban és a legrosszabbul fizető boltok eladónak a bérkülönbsége. 2016-ban csak 53 ezer forint volt, kétszeresére nőtt. Márciusban az italbolt fizetett a legjobban, a halas a legrosszabbul. És még mindig vannak 200 ezer forint alatt fizető boltok.
A Pénzcentrum ismét kiszúrt egy olyan álláshirdetést, amelyben konkrétan le van írva a fizetés: ezúttal egy óbudai McDonald’s étterem kirakatában lőttünk képet, melyen nyíltan hirdetik, mennyit keres náluk egy dolgozó.
A tavalyi évhez képest 47 ezer fős növekedéssel 4.492 millió volt a foglalkoztatottak száma a február-áprilisi időszakban. Az elsődleges munkaerőpiac 69 ezer fős növekedéssel, a közfoglalkoztatottak száma 40 ezer fős csökkenéssel járult hozzá a változáshoz.
Egyre több vendéglátós állásajánlatra bukkanni az interneten, melyekben a Balaton partjára keresnek embereket, egyik-másik pedig kimagaslóan jó fizetéseket ígér. De vajon tényleg azt kapja a jelentkező, amit ígérnek neki? Ennek járt utána a Pénzcentrum.