Orbán Viktor: küzdünk az iskolákban és az óvodákban, hogy ne kelljen őket bezárni
238 ezer dolgozó tesztelésére készülnek.
238 ezer dolgozó tesztelésére készülnek.
Új projekt indul idehaza.
3334 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.
95 százalékos hatékonysággal fejezték be a ribonukleinsav-hírvivő technikán alapuló védőoltás klinikai tesztelésének utolsó szakaszát.
A védőoltástól függetlenül.
„Nagyobb bűnt, hogy a felelős emberi magatartás ellen agitálnak egy halálos járvány idején, elképzelni is nehéz” – így vélekedik a SZTE virológusa a vírustagadókról. Interjú
Ennek megfelelően kell viselkedni.
Az első hullámban kevés beteg volt, ez biztatta a vírustagadókat - véli a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa.
Az EU 4,5 milliárd dollárt (1 367 milliárd forint) kér tőlük.
A gyógyultak száma megközelíti a 43 ezret.
Japánból érkeznek a tabletták.
Ismét a YouTube-ra feltöltött videójában adott hírt állapotáról Majka.
Családjától kaphatta el.
Pedig a járvány alatt épp szükség lenne a változatos étkezésre.
Több mint 40 ezren már meggyógyultak.
A színházak azonban mindent megtesznek, hogy ne hagyják cserben a kultúrára szomjazó közönséget. Mutatjuk milyen lehetőségek közül válogathatunk a virtuális térbe költözött produkciók egyre szélesebb sorából.
Ezeket eddig nem említették.
Ez rengeteg embert érint.
Egy hét alatt több mint 18 ezer fertőzöttet találtak.