Na, hát csak nem a fizetés a legfontosabb egy állásnál: ez kell inkább a magyaroknak
Az álláskeresők számára a csapat fontosabb, mint a juttatások, és nagy részük otthonról dolgozik a legszívesebben - derült ki egy friss kutatásból.
Az álláskeresők számára a csapat fontosabb, mint a juttatások, és nagy részük otthonról dolgozik a legszívesebben - derült ki egy friss kutatásból.
A munkaerőpiaci problémák mára az egész országot átitatták; nem véletlenül látja úgy ma 10-ből 7 cégvezető, hogy a helyzet már akadályozza a cég növekedését - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Martis István. A Profession.hu vezérigazgatójával, a munkaerőpiaci trendek mellett, a kirakatba rakott bérekről, a magyar tehetségek elvándorlásáról, az egyetemi diplomák létjogosultságáról, illetve a robotizációról és digitalizációról beszélgettünk.
Míg a munkaerőpiacon egyre jobban felértékelődnek a technológiai és informatikai is-meretek, a nők közül még mindig lényegesen kevesebben választják ezeket a szakterüle-teket. Ezen szeretne változtatni egy tehetséggondozó program, mely immár másodjára indul útnak októberben: középiskolás lányokat várnak, akik játékos formában tanulhat-nak a matematika gyakorlati oldaláról, programozási alapokat kapnak, miközben kommunikációs és önbizalom-növelő tréningeken és karrier-tervezési tanácsadáson is fejleszthetik magukat. Az első év kimondottan pozitív tapasztalatai alapján döntöttek úgy a szervezők, hogy a 2019-2020-as tanévben újra megnyitják a SMARTIZ osztályt 10. évfolyamos középiskolás lányoknak.
A magyar háromgyerekes nők közel fele nem dolgozik, a részmunkaidő nem “divat", kevés a családbarát munkahely. A kisgyermekes anyák helyzete nem könnyű a munkaerőpiacon, pedig foglalkoztatásuk segítene a munkaerőhiányon. Mi lehet a megoldás? Ennek jártak utána szakértők.
A Portfolio Csoporthoz tartozó HelloVidék komoly szakmai ambíciókkal rendelkező munkatársat keres VIDÉKI TUDÓSÍTÓ munkakör betöltésére.
Komoly szakmai ambíciókkal rendelkező kollégákat keresünk az ország minden területéről.
Ma reggel becsengetnek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév.
Majka saját bevallása szerint 3,5 millió forint plusz útiköltségért jár koncertezni. Ez persze egy 24 fős stábot és gigakoncertet jelent. Ha csak a nyarat és annak 27 fellépését nézzük, akkor ezzel a gázsival 94,5 millió forintos bevétele lehetett a rappernek július-augusztusban. És akkor a többi bevételi forrásairól nem is esett szó. Megnéztük azt is, más magyarok sztárok nagyjából milyen áron vállalhatnak koncertet.
Sokak számára ismert az a rövid történet, miszerint az óvónő, tanítónő kérdésére, mi borítja a tyúk testét, a gyerekek azonnal rávágják, hogy nejlonzacskó. Sokan legyintenek, hogy az ilyesmi pusztán urbánus legenda, azonban hiába él valaki egy vidéki városban, ez még nem garancia arra, hogy tisztában van azzal, hogy a polcról leemelt termék milyen utat jár be a tányérjáig. A városi szóbeszédek és a tájékozatlanság leszámolása érdekében indult útjára 2011-ben az AGRYA Vidék Kaland Programja, amely a kívülállók számára kínál hasznos betekintést a gazdálkodók valódi életébe - írja a HelloVidék.
Sokan sokalták a fitness guru táborának az árát.
A 2019. május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 518 ezer fő volt, 34 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,1 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt.
Egyes szakmákban egyetlen év leforgása alatt bruttó 60 ezer forinttal nőtt a diplomás pályakezdők várható fizetése. Ami elsőre nagyon jól hangzik, ám ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy az igazán nagy fizetési magaslatok inkább a férfiaknak elérhetők, miközben a nők ugyanolyan végzettséggel, kezdőként sok esetben jóval kevesebb pénzre számíthatnak. Ezzel együtt is a friss Diplomás Pályakövető Rendszer inkább pozitív képet mutat a diplomások várható kezdő jövedelmét illetően, azok ugyanis mind a versenyszférában, mind a közszférában jócskán megnőttek egy év leforgása alatt.
Egy átlagos magyar melós egy óra munkájával 11 197 forinttal járult hozzá az ország teljes gazdaságához 2018-ban - derült ki firss OECD adatokból. Ez annyira szerény szám, hogy hazánknál csupán Chile-ben kevésbé produktív egy munkaóra az OECD országok közül, ott ugyanis dolgozzon bármennyire keményen is egy chilei munkás, csupán 29 dollárral, azaz forintosítva 8 613 forinttal járult hozzá saját nemzetgazdaságához.
Magyarországon 10 nemzeti park működik, melyek igazgatóságai az ország egész területén tevékenykednek. A nemzeti parkok dolgozói rendkívül változatos és szerteágazó feladatokat látnak el, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ez a terület sem menekült meg a munkaerőhiánytól. A HelloVidék végigböngészte a nemzeti park igazgatóságok által közzétett álláshirdetéseket, és arra jutottak, hogy elég komoly elvárásoknak kell megfelelniük a jelentkezőknek. A legtöbb helyre felsőfokú végzettséget, nyelvtudást és jogosítványt kértek, ugyanakkor a juttatásként egy pályakezdőnek a garantált bérminimummal kell beérnie.
A statisztikák alapján kis túlzással azt lehet mondani, hogy aki akar, az ma Magyarországon tud dolgozni. Az persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen pozícióban. Az látszik ugyanis, hogy a Shared Service Centerek egyre nagyobb hazai terjedése jócskán megnyomta a keresletet a több idegennyelven jól kommunikálni tudó munkaerő iránt. Azok ráadásul, akik tényleg valamilyen különleges nyelven folyékonyan beszélnek, legyen az litván, héber vagy akár mandarin, tényleg bankot robbanthatnak, és bármilyen szakirányú végzettsége nélkül bruttó 350-400 ezres fizetésekért állhatnak sorba kezdőként.
Jelenleg még a régi szabályok szerint bírálják el a magántanulói státuszra vonatkozó beadványokat, szeptembertől azonban nagy változások jönnek.
Változatlanul erős a kereslet a gyakornokok iránt a hazai bankok részéről, a legnagyobb piaci szereplőknél a nyitott álláshelyek közel 8 százalékát a pályakezdés előtt álló fiatalok számára hirdetik - olvasható a Világgazdaság pénteki lapszámában.
2018-ban az Európai Unión belül Magyarországon relatíve magas volt a belföldön ingázó munkavállalók aránya. A legtöbb hazai munkavállaló közül a közép-dunántúli régióból jártak a legtöbben egy másik magyar régióba dolgozni, míg a nyugat-dunántúliból a legkevesebben. Arányait tekintve a két hazai véglet között majdnem négyszeres volt az eltérés.
Megyeri Csilla, a "rusnyázás" miatt hírhedté vált, korábbi Alföld Televíziós műsorvezető saját elmondása szerint ma tízszer többet keres, mint régi munkahelyén. Persze most már influenszerként is tevékenykedik.
Leépítésekre készül és az autógyártás stagnálására számít a következő években a Bosch, a világ legnagyobb autóipari beszállítója.