Ma dől el 120 ezer magyar sorsa: sok múlik ezen a döntésen
Ma este eldől, hogy a több mint 120 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Ma este eldől, hogy a több mint 120 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Főleg vidéki egyetemek, kisebb kampuszain vannak olyan osztatlan tanárszakok, ahova sem adta be a jelentkezését első helyen.
Az ELTE-n a földrajz-matematika, illetve a fizika-történelem szakos tanári képzést is csak egy felvételiző írta be az első helyre.
Az új szabályok egyszerűsítik a hivatásos teherautó- és kamionvezetők képzését, gyorsítva a jogosítvány megszerzését.
30 napos bentlakásos képzésen kell részt venniük azoknak, akik az év végén kirúgott kórházigazgatók helyére kerülnek.
A budapesti kutatóintézetek maradnak és egyéb diplomát nem célzó képzéseiket is megtartják.
Az előző rangsorban még a BME állt a képzeletbeli dobogó második fokán, most ez a hely a Corvinusnak jutott.
Ha az SNI körülményei a fiatal szakképzésbe kerülésének idején is fennállnak, azokat a szakképzési intézménynek és a duális képzőhelynek is figyelembe kell vennie.
A tandíj a magyar nyelvű, nappali tagozatos képzések esetében általában félévente 200-300 ezer forint között mozog, de bizonyos szakok árai azonban ennél sokkal magasabbak.
A miniszterelnök szerint ma a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják.
Rengeteg szülő dönt úgy, hogy gyermeke érintettsége miatt végzi el a gyógypedagógiai képzést.
A kezdeményezés célja, hogy 10-15 év múlva is legyenek naprakész tudással rendelkező szakemberek és aktív termelő kertészek.
A munkaerőpiaci aktivitás növelése, valamint a szállítmányozási és személyszállítási területen tapasztalható sofőrhiány enyhítése érdekében gépjárművezető képzési program indul 2024. március 1-jén.
Menetirányító diszpécsereket toboroznak a BKK-nál, nyílt napot is tartanak, hogy kipróbálhassák magukat az érdeklődök.
A hallgatók többsége anyagi okokból dolgozik az egyetemi tanulmányai alatt, nem azért, mert szeretne.
A Pénzcentrum legújabb interjújában Dr. Király Gáborral beszélgettünk, a Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar dékánjával.
Facebookon jelentette be Magyarország leghíresebb bootcampje, a Green Fox, hogy végleg lehúzza a rolót.
A képzések között szép számmal akad olyan tanfolyam, ami semmiféle előképzettséget nem igényel.
Egy friss kutatásból kiderült, a megkérdezettek 57 százaléka inkább lemond a felsőfokú tanulmányairól, ha nem veszik fel állami képzésre.
Indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken.