Sok magyar karácsonyi kedvence is megdrágult: zsebbenyúlós lesz az idei halvacsora
Gyakran előfordul az is, hogy van, aki kizárólag az ünnep alatt fogyaszt halat sült, vagy éppen halászlé formájában.
Gyakran előfordul az is, hogy van, aki kizárólag az ünnep alatt fogyaszt halat sült, vagy éppen halászlé formájában.
Az ünnepek alatt a háziasszonyok változatos, egészséges halételeket varázsolnak a családi asztalra. Éppen ezért most annak jártunk utána, mennyiből hozhatjuk ki a karácsonyi halvacsorát, ha többféle húst is szeretnénk készíteni.
A vaj az adventi készülődés egyik elengedhetetlen hozzávalója, ráadásul a tejjel, a cukorral és a tojással szemben ársapkát sem kapott, pedig az utóbbi hónapokban ugyancsak elszállt ennek az élelmiszernek is az ára. Így készítheted el otthon.
A téli metszés elkezdése előtt nézzük meg, melyek azok a növények, amiknek ilyenkor szabad alakítani. Ezek nem mások, mint az almatermésűek - Szakember válaszolt a kérdéseinkre.
A beérkezett 4200 válasz alapján kiderült, hogy a szakmatanulás legfőbb motivációja a munkahelyváltás, de magas azok száma is, akik a papír miatt vagy éppen egy régi álom beteljesítése érdekében ülnek újra iskolapadba.
Vasárnap estére az ország több pontján kifogytak az üzemanyagból a benzinkutak. Hasonló a helyzet, mint egy héttel ezelőtt, és ezen az sem segített, hogy a Mol egyáltalán nem szállított üzemanyagot több száz független kis kútra ezen a héten.
Az infláció mellett a sokkal kevesebb rendelés is hónapok óta ássa az építőipar sírját Magyarországon. Kilőttek a kamatok, a magyarok már alig tudnak építkezést finanszírozni. Küszöbön az építőipar bezuhanása?
Az építőipar a bezuhanás szélén áll nemcsak az infláció, hanem a rendelésállomány visszaesése miatt is. A helyzet felmérése érdekében felkerestük az ÉVOSZ-t, valamint két, generálkivitelezőt, hogy megtudjuk mi várható az ágazatban.
A nagymamák konyhája sok finomságot rejteget: mint például az olyan finom desszertek is, mint a kompót. Ezt a nagyon egyszerű, mégis egészséges fogást akár fillérekből is összedobhatjuk, ráadásul évszaktól függetlenül bármikor elkészíthetjük.
A gyógyítás-oktatás-kutatás egységét tiszteletben tartva rendkívüli odaadással és precizitással, kiemelkedő szakértelemmel végezte munkáját.
Az infláció viszont ezt a termékcsoportot is érintette, így nem meglepő, hogy az év végére ezeknek a húsoknak is felkúszott az ára. Milyen évet zárt az ágazat? Hogyan hatott az ágazatra a COVID-járvány, a kialakult háborús helyzet? Most kiderül!
Három év alatt mintegy 400 millió forintból korszerűsödött a belterületi kerékpárút-hálózat Tószegen, illetve a község és Szolnok közötti kerékpárút hiányzó szakasza is megépült.
Sokan készítenek otthon savanyított káposztát, amiből aztán kiváló téli csemegéket főzhetünk. Mennyibe kerül most a káposzta? Hogyan készíthetjük el otthon a savanyú káposztát? Mennyibe kerül, ha boltban vásároljuk? Ennek jártunk most utána.
Uniós támogatással, 350 millió forintból korszerűsítik a szegedi Felsővárosi óvodát, a tervek szerint a jövő év közepére befejeződő beruházásnak köszönhetően akár 60 százalékkal is csökkenhet az intézmény energiafelhasználása.
Ilyentájt rengeteg magyar kerekedik fel, csak azért, hogy forralt bort vagy puncsot kortyolgasson az adventi forgatagban. Összegyűjtöttük hát a legizgalmasabb vidéki adventi helyszíneket, de azt is megnéztük, hol milyen árakon kóstolgathatunk!
Vigyázat, az elmúlt évek enyhe időjárása segítette az áttelelésüket, így szinte az év bármely szakaszában fennállhat a veszélye annak, hogy a természetben járva fertőzött kullanccsal találkozhassunk!
Egekben a dió ára, fontos tehát, hogy a meglévő készleteinket megfelelő módon tároljuk el a következő évre/évekre. De hogyan érdemes eltenni a diót, hogy ne avasodjon meg? Héjasan, pucolva, mi a legtutibb megoldás?
A régi építésú házaknál gyakori probléma lehet, hogy a fal vizesedik, a számtalan ok közül a kapillárisan felszívódó talajnedvesség okozza az esetek többségében a nedvesedést.
Az idei Nemzeti Pálinkakiválóság Program ősszel került meghirdetésre, amelyre 16 pálinkaház összesen 103 tétellel nevezett. Mutatjuk, melyik pálinkaház zsebelhette be a fődíjat!
Az egekbe szökő földgázárak és előállítási költségek ellehetetlenítették az európai nitrogénműtrágya-gyártást, és az orosz-ukrán háború hatására jelentősen nőtt az egyéb hatóanyagú termékek ára is.