Ki ne szeretné a gumicukrot? Csipkebogyóból és más őszi gyümölcsökből otthon is készíthetünk finomságot, akár Halloweenre ajándékba is. De tényleg egészségesebb a boltinál?
Uniós támogatással, 350 millió forintból korszerűsítik a szegedi Felsővárosi óvodát, a tervek szerint a jövő év közepére befejeződő beruházásnak köszönhetően akár 60 százalékkal is csökkenhet az intézmény energiafelhasználása - közölte az önkormányzat.
A közlemény szerint a 108 férőhelyes, 924 négyzetméter alapterületű, három épületrészből álló, paneltechnológiával épült óvodát 1981-ben adták át. Az intézménybe hat vegyes életkorú csoportba járnak az óvodások, köztük autista és sajátos nevelési igényű gyerekek is.
A következő hónapokban az épület homlokzatát és lábazatát hőszigeteléssel látják el. Hő- és vízszigetelést kap a lapostető, a főbb épületrészekre pedig zöldtető készül, valamint napelemeket telepítenek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Szinte valamennyi külső nyílászárót korszerű műanyag ablakokra és alumíniumajtókra cserélnek, melyek a napos oldalon külső lamellás árnyékolást kapnak.
A részben akadálymentesített épületben új elektromos hálózatot alakítanak ki; 155 lámpatestet cserélnek korszerű LED-világításra. Modernizálják a hőközpontot, lemezes hőcserélőt építenek be, és kicserélnek 73 radiátort. Az épület belső falait lefestik, a földszinti padlót a gazdasági épületrész kivételével mindenhol cserélik, hőszigetelik, emiatt a vizesblokkokat is felújítják. Az óvodában új beépített szekrényeket is elhelyeznek. A beruházás kivitelezője a szegedi KIKOM Konstrukt Kft.
Szegeden 2017 óta 12 óvodaépületet korszerűsítettek 4,134 milliárd forintból, amiből 3,472 milliárd forintot fedezett uniós támogatás, 662 millió forint pedig az önkormányzat saját forrása volt. A szegedi óvodafejlesztési program a Felsővárosi óvoda után a tervek szerint a Vedres utcai óvoda felújításával folytatódik.
Aranyáron mérik az ősz slágergyümölcsét a piacokon: itt veszik meg potom pénzért az élelmes magyarok
Mennyi most a birsalma ára a piacokon, és hol szedhetjük magunknak olcsóbban? Mutatjuk a lelőhelyeket, és azt is, mire figyeljünk a birsalmasajt és a lekvár...
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







