Brutálisan megemelkedik a hús ára: ez vár a magyar vásárlókra
A húsok tekintetében óriási az áremelkedés, aminek részben az az oka, hogy a takarmányfronton is komoly drágulás volt.
A húsok tekintetében óriási az áremelkedés, aminek részben az az oka, hogy a takarmányfronton is komoly drágulás volt.
Óriásit emelkedett a hús ára. A termelők az állataikat jelenleg 30-40 százalékkal több takarmányköltséggel tudják csak felnevelni az egy évvel korábbihoz képest - közölte Süle Katalin, a NAK alelnöke, aki maga is egy zalai faluban állattenyésztő.
Amikor a kültéri növények levelei megsárgulnak, az általában a klorózis jele lehet. Hogyan előzhető meg a növények sárgulása, esetleg pusztulása? Ennek jártunk most utána.
Az új családi otthonteremtési támogatások között van olyan, amely a térkövezésre is igénybe vehető. Ennek apropóján a HelloVidék most annak járt utána, hogy mennyit emelkedtek az árak az utóbbi évben, mik a legújabb trendek?
Az uniós vidéki térségekre vonatkozó, hosszú távú jövőképét terjesztett elő az Európai Bizottság.
A szakemberek szerint a jövőkép előterjesztése az első lépést jelenti abban a folyamatban, amelynek az a célja, hogy az uniós vidéki térségek 2040-re erősebb, összekapcsolt, válságálló és virágzó területekké váljanak.
Amit a palánták között a kertben gyomnak látunk, lehet, hogy értékes és ehető növény, amelynek hatóanyagaiért a patikában súlyos ezreket adunk ki. Szóval óvatosan azzal a kapálással! Halottatok már a kövér porcsinról? Most kezdődik a szezonja!
Legalább nem lehet a vasutat okolni a késésért! Mindenesetre le a kalappal a tikkasztó melegben is kitartó sofőr és az utasok előtt is, akik a bajban sem hagyták cserben a magyar államvasutat!
A szabadtéri sütögetések alkalmával nem csak nyársas ételeket készíthetünk, hanem komplett egytálételeket is a tűzre dobhatunk ezzel az egy egyszerű megoldással. Elég hozzá egy alufólia.
Gyűjtést indít a református egyház a pénteki jégvihar baranyai károsultjainak, a rászoruló családoknak és a kárt szenvedett református közösségeknek.
Mivel a járványhelyzet alatt egyre többen keresik a természetközeli, elvonulós szálláshelyeket, ezért most annak jártunk utána, hogy mennyiért szállhatunk meg a nagy népszerűségnek örvendő erdei szálláshelyeken.
Az orosházi kivi mellett szól az is, hogy a fanyarkás ízű olasz vagy chilei importhoz képest sokkal édesebb, egy multi 2500 forintos árához képest pedig jóval szerényebb, 1000 forintos áron tudnak értékesíteni.
A hazánkat elérő hidegfront miatt heves zivatarokra is számítani kell, viharos széllökések, jégeső és felhőszakadás is jöhet a zivatarokkal. Sok megyében már első- vagy másodfokú figyelmeztetés van, de könnyen piros riasztás is érvénybe léphet.
Mivel a magyarok kedvelik a nemzeti parkok által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket, így most annak jártunk utána, júliusban milyen programokon vehetünk részt az ország különböző pontjain, a nemzeti parkokban.
A belföldön vakációzók többségénél a nyár egyet jelent a Balatonnal, de mi a helyzet azokkal a csodákkal, amik nem, vagy alig kapnak nagy nyilvánosságot? Az alábbiakban összegyűjtöttünk újabb, számunkra kedvenc bakancslistás vidéki látnivalókat.
Noha a szokatlanul zord tavaszi időjárás okozott némi problémát, azt követően a dinnyék fejlődése zavartalan volt, és a termelőknek nem kellett aggódniuk sem a kórokozók, sem pedig a kártevők miatt.
Sajnos nem biztos, hogy sikerül mindannyiunknak egy-egy külföldi nyaralásra eljutni, de a tradicionális ételeiket az asztalunkra tudjuk varázsolni, pont, mint ezt a pizzát.
Ezt már nagyon sokan várjuk. Heves viharokkal, felhőszakadással érkezik holnap a front, nyugaton már enyhül a forróság. Mutatjuk, mire számíthatunk a hétvégén. Esernyőket elő!
Aki befogad egy állatot az otthonába, annak a havi költségvetését alaposan megdobja az állattartás. Ezeknek a költségeknek jártunk most utána, és Dr. Nagy Anna állatorvost kérdeztük az állattartók körében tapasztalható tudatosságról többek között.
Az elmúlt hónapokban több mint a duplájára emelkedett a fa fűrészáru ára a kereskedelmi forgalomban. A bútorlapok még viszonylag tartják magukat, és mindössze 15 százalékos drágulást mutatnak.