Figyelem, változik a nyitvatartás: több hazai Tescóba már csak ekkor mehetsz vásárolni
Kőszegen 6 és este 9 óra között, míg Szombathelyen a Zanati úti hipermarket hétköznap 6 és este 10 óra között, míg vasárnap 7 és 21 óra között lesz nyitva.
Kőszegen 6 és este 9 óra között, míg Szombathelyen a Zanati úti hipermarket hétköznap 6 és este 10 óra között, míg vasárnap 7 és 21 óra között lesz nyitva.
A leveles tészta igazi jolly joker a konyhában, ötszáz forint alatt bármelyik hipermarketben kapni, kis fantáziával aztán egészen különleges vendégváró falatkákat készíthetünk belőle. Vágjunk is bele!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak több adatbázis, megannyi információ áll rendelkezésére, hogy kiszűrjék azokat az adózókat, akik magáncélú kiadásaikat vállalkozási költségnek próbálják álcázni, és így akarnak többletbevételhez jutni.
Milyen fajtákat találunk a boltokban, ha megkóstolnánk őket? Milyen áron kaphatók? Miből terem a legtöbb hazánkban? Cikkünkben most ennek jártunk utána.
Március 3. a vadvilág nemzetközi napja. Az idei dátum egyben kettős jubileum is: éppen ötven éve írták alá a veszélyeztetett vadállatok kereskedelméről szóló egyezményt.
Dunavecse-Öreg-hegy elnevezést kapta az az újonnan feltárt régészeti lelőhely, melyet a Schneider Electric okosgyárának építését megelőző régészeti kutatás során találtak a beruházás helyszínén a szakemberek.
Március 3-tól a Tamási Termálfürdő részlegesen, a szegedi Anna Fürdő pedig teljeskörűen látogatható. A Tamásiban működő fürdő egyelőre heti két nap lesz nyitva.
A társaság tájékoztatása szerint az Oroszlányi Erőmű lesz az ötödik olyan korszerűsítésük, amelyben a korábban szén vagy vegyestüzelésű kazánokat biomasszaüzemelésűre állítják át.
A betegellátás minőségének és biztonságának folyamatos javítása érdekében az elmúlt hetekben több átalakítás is történt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) Kenézy Gyula campusán
Cseperedik a medvehagyma, de azt még kár begyűjteni, helyette viszont itt az isteni kígyóhagyma! A vadon növő turbolya sem utolsó, összehasonlíthatatlanul ízletesebb, mint a piacokon vásárolható primőr zöldségek, ráadásul ingyen van.
Egy nádarató géptől gyulladt meg szerda délután a Fertő tó nádasa a tó északnyugati oldalán, és csütörtökön már öt tűzoltóhelikopter küzdött a lángokkal.
Horror árakat kérnek el a temetkezéseken Magyarországon. A rekord-infláció hatására a különböző szolgáltatásokért akár 30 százalékkal is magasabb árat kell fizetni. Egyre több a „néma” temetés, mert a hozzátartozóknak sokszor szónokra vagy papra sem futja.
Ismét a debreceniek feje felett, a megkérdezésük nélkül döntöttek az épülő kínai akkumulátorgyár körüli földek sorsáról, s arról, hogy további közpénz-milliárdokat tolnak a város iparának fejlesztésébe.
Mi a helyzet most a vidéki kisboltokkal, mit tapasztalnak a boltosok, milyen a vásárlói hangulat?
Nem hivatalos adatok szerint az elmúlt egy évben több ezer kisbolt szűnt meg. Mi a helyzet most a vidéki kisboltokkal, mit tapasztalnak a boltosok, milyen a vásárlói hangulat? Erről is kérdeztük a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárát.
Március 1-jétől új TV csatorna kezdi meg működését – szúrta ki a Pénzcentrum. A kizárólag magyar gyárású műsorokat sugarzó Magyar Mozi TV a Digi és a Vodafone kínálatában lesz az első naptól elérhető
Nem zárják be, de hétvégeken megszűnik egy sor ellátás a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban – írja a 24.hu a kórház honlapján megjelent tájékoztatás alapján.
A forró víz jobban tisztítja és fertőtleníti az edényeket, mint a hideg víz, de persze több más dolog miatt is érdemes inkább meleg, mintsem hideg vízben mosogatni. Hogy miért? Most kiderül!
Februárban is éles különbség mutatkozott a lakáspiac keresleti-kínálati oldala között. Az eladó lakóingatlanok iránti kereslet éves összevetésben jelentősen, 48 százalékkal csökkent, miközben a kínálat számottevően, 32 százalékkal nőtt.