Ki jár jól valójában a minimálbér emeléssel? Sok cégnél foghatják most a fejüket
A minimálbér és a garantált bérminimum megemelése még nem került rendeletbe, előzetes kormányzati, érdekképviseleti és szakszervezeti nyilatkozatok tették témává.
A minimálbér és a garantált bérminimum megemelése még nem került rendeletbe, előzetes kormányzati, érdekképviseleti és szakszervezeti nyilatkozatok tették témává.
Ezúttal is felmerült javaslatként az 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék eltörlése, amely a nettó béreket növelné.
220-225 ezer forintnak kellene már jövőre lennie a magyar minimálbérnek, míg a garantált bérminimumnak 270-275 ezer forint környékén kellene lennie szerinte.
Nincs könnyű helyzetben, aki a legkisebb fizetéssel akarna albérletbe menni. Piaci körülmények között Budapesten esélytelen az önálló lakás, ahogy a legtöbb vidéki nagyvárosban is.
Már egyeztetnek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről. Jövőre 200 ezer forintra emelkedhet a minimálbér, és 260 ezer forintra a garantált bérminimum.
2021 szakmunkás minimálbér mikor jár? Mennyi a szakmunkásbér nettója, mennyi a szakmunkás minimálbér 2021-ben? Tudd meg, mennyi szakmunkás minimálbér 2021 nettó jár a magyaroknak!
Egyéni vállalkozó nyilvántartás, kereső és az egyéni vállalkozó adózása: hogyan lehetek egyéni vállalkozó, ki lehet katás egyéni vállalkozó, ki nem lehet egyéni vállalkozó?
Mi a munkaszerződés, hogyan módosítható a munkaszerződés, mi történik ha nem írom alá a munkaszerződés módosítást? Így történik a határozott idejű munkaszerződés felmondása.
Csütörtökön aláírták a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó fővárosi bérpolitikai megállapodást.
Általában a minimálbér kerül előtérbe az éves bérmegállapodások kapcsán, azonban a Prohuman becslése szerint Magyarországon jelenleg a garantált bérminimum nagyjából kétszer annyi ember pénztárcáját érintheti közvetlenül, mint a minimálbér.
Érdekességek a legkisebb adható munkabérről.
GYED extra kalkulátor 2021: a teljes GYED kalkulátor 2021 évére mutatja, mennyi pénzzel számoljunk! Mennyi szabadság jár GYED után kalkulátor program szerint, mennyi a GYOD?
CSED klakulátor 2021: a CSED 2021 kalkulátor megmondja, mennyi lesz a CSED összege. A CSED GYED kalkulátor működése a minimálbér 2021 változásait is számításba veszi!
Mi a GYED extra, mikor jár a GYED, mennyi a GYED összege? A GYED kalkulátor megmutatja, mennyi a GYED 2021 mértéke, mennyi a nagyszülői GYED és a diplomás GYED.
A nagyszülői GYED feltételei egyszerűek: nagyszülői GYED 2021 évi tudnivalók. Mutatjuk, mennyi lesz a nagyszülői GYED összege 2021 évben a minimálbér 2021 alapján!
Mi a CSED és mennyi a CSED összege? CSED 2021 változások: CSED igénylés, mi az a CSED, a CSED összege, a CSED hány nap. CSED után mi jön a szülőnek? A CSED hány napig jár?
Táppénz kalkulátor 2021: mennyi a táppénz mértéke, mennyi idő alatt jön meg a táppénz 2021 évben? A táppénz kifizetése mennyi idő és hány százalék a táppénz 2021 során?
Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2021: mi az egyszerűsített foglalkoztatás 2021 bér mértéke? Egyszerűsített foglalkoztatás hány órát dolgozhat, mik a követelmények?
Garantált bérminimum 2021 kormányrendelet: ennyi lett a garantált bérminimum 2021 nettó összege a minimálbér 2021 változása miatt. A 2021 garantált bérminimum mennyi lesz?