Rengetegen rajonganak az ősz filléres slágervárosáért: pofátlanul olcsó még az étterem is
Európa egyik legvonzóbb úti célja Varsó, maga mögé utasítva Athént, Londont, Bécset, és igen, Veszprémet is.
Európa egyik legvonzóbb úti célja Varsó, maga mögé utasítva Athént, Londont, Bécset, és igen, Veszprémet is.
Nem állt meg a háborús gépezet Izraelben, már több mint 400 ezren hagyták el Gáza északi részét Izrael felszólítására.
a Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte, hogy 2019 szeptemberétől szeptemberig 10219 diplomata-útlevelet állítottak ki.
Van olyan iroda, ahol a síutak 80 százalékát már eladták a 2023/2024-es téli szezonra, holott az árak idén is emelkedtek.
Már csak szűk három hét, és ismét egymásnak feszülhetnek a halloween és a mindenszentek hívei,
Az Egészségügyi Világszervezet szerint jövőre több 65 évnél idősebb ember él majd Európában, mint 15-nél fiatalabb, amivel a kontinens negyven évvel körözi le a világtrendet.
Tarr Bélát életműdíjjal tünteti ki az Európai Filmakadémia. Ezzel a rendező lesz a hatodik, aki részesül ebben a megtiszteltetésben.
A Vidéki Paktum a területi megközelítések előmozdításának az egyik eszköze lehet, ami arra ösztönözhet hogy helyi szinten fogadjanak el vidéki „menetrendeket”, cselekvési terveket.
Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket.
Tovább terjedhet az Egyesült Államok és Európa déli részei felé a dengue-láz még ebben az évtizedben – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Mivel Európa öregszik, az életkorral összefüggő közkiadások egyre magasabbra emelkednek, ezért a kormányoknak tennie kell valamit, hogy fenntartható maradjon a nyugdíjrendszer.
Még el sem kezdődött igazán az ősz, de a magyar utazók egy része már a téli tengerparti kiruccanását tervezi.
Viharos széllel és átmeneti, de erős lehűléssel érkezik a hétvége. Hétfő hajnalban akár még fagyokra is számíthatunk északkeleten.
Európa legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyéről, a kontinens jövőjének megalapozójáról értekezik legújabb cikkében Muhi Gergely, a HOLD Alapkezelő részvényelemzője.
Felmerül a kérdés, hogy Európa milyen gazdasági súllyal rendelkezik a világban, mekkora a népessége más régiókkal összehasonlítva, és milyen várható gazdasági növekedési pályát futhat be.
Most már az európai autóiparnak meg kell tudnia felelni a fokozatos elektromos átállás kihívásainak, amely során Kína térhódításával is számolni kell.
A top 400 között szerepel a győri Széchenyi István Egyetem a QS nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet friss, szeptember 20-án közzétett európai ranglistáján.
Egy kint élő magyar magyarázza el most nekünk, milyen kereseti lehetőséggel és milyen kiadásokkal számolhat, aki úgy dönt, útnak indul.
2024-től bizonyos tonna feletti járművek esetében kötelezővé tenné holttérfigyelő rendszerek felszerelését egy új európai irányelv.
A B+ kategóriás jogosítvány különválasztása az eddigi egységes B kategóriától azt jelentené, hogy az európai polgároknak két jogosítványt kellene megszerezni.