Tömegek tűnnek el ebből a magyar régióból: nagy részük inkább külföldön dolgozna
Ez az egyik legrosszabbul teljesítő térség Magyarországon, nagy az elvándorlás is.
Ez az egyik legrosszabbul teljesítő térség Magyarországon, nagy az elvándorlás is.
Tavaly Magyarországon 566 ezer embernek lett új lakcíme, ez 14 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 300 ezren ideiglenesen jelentkeztek be valahova, 260 ezren viszont lakóhelyet váltottak.
Azon honfitársaink, akik a koronavírus miatt arra kényszerültek, hogy külföldről hazajöjjenek és itthon vészeljék át ezt a helyzetet, most újra megjelentek a külföldi munkaerőpiacon.
Évtizedes trend fordult meg tavaly, amikor több Magyarországon született állampolgár költözött haza, mint ahány kivándorolt.
Nagyjából 400 milliárd forintból lehetne annyit fejleszteni, hogy javulás legyen.
"Ha vendéglátásban dolgozol, tudnod kell a helyedet a rendszerben."
Kétezerrel kevesebb fizikai munkás dolgozott a boltokban áprilisban, mint év elején. Pedig a boltos bérek is emelkedtek. A létszám a kisebb boltokban zsugorodott. Egyébként a kis- és közepes boltos vállalkozásoknál ugyanannyi a részmunkaidős, mint a nagyláncoknál, és hát ez is munkaerőforrás.
Ilyen lakásokat vesznek a magyar milliárdosok.
Nemcsak Magyarországon van óriási munkaerőhiány, Németországban is rendkívül sok munkást, szakembert keresnek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az új EU-s tagállamokból sokan emigrálnak külföldre. Az unión belüli szabad munkaerő-áramlás korábban csak lehetőségként, most viszont már veszélyként is felmerül a munkavállalók származási országai tekintetében, ilyen Magyarország is.
Úgy tűnik, újabb területet darálhat be hazánkban a munkaerőhiány.
Ezzel a mantrával is leszámoltunk.
Nincs, ami megállítaná Kelet-Európa fogyását.
Ez javítaná az életszínvonalat?
Folytatódik a harc az elvándorlás ellen.
"Egy igazi szocialista nagyvállalat" - írja olvasónk.
Települések, ahol gyakorlatilag csak "vegetálnak".
Új ösztöndíjjal támogatják a rezidenseket.
A 18-24 éves fiatalok migrációs hajlandóságát vizsgálta az Intrum Justitia.
Nagy a munkaerőhiány és az elvándorlás is a szektorban.