Így juthatnak nagyobb bevételhez a cégek a válság alatt is: nem késő meglépni
Húsz százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el az IP-tudatos vállalkozások.
Húsz százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el az IP-tudatos vállalkozások.
Az extrém forintgyengülés és a magas infláció megjelenése óta egyre gyakoribb kérdés, hogy érdemes-e értékállóbb devizában, például euróban tartani a megtakarítást.
Az egy évvel korábbihoz képest 7,7%-kal nőttek itthon a beruházások, azonban a gazdasági lassulás már a számokban is látszik.
Redndkívül pesszimisták a magyar cégek: tovább romlott novemberben is a bizalmi index.
A szakértők szerinta helyzet kevésbé sötét, mint azt a piac látja, de még messze lehet a válság vége befektetői szempontból is.
A lengyel részvényeknek nagyon nyomottá vált az ára, a magyar piac viszont már kevésbé izgalmas a Hold Alapkezelő szakértői szerint.
Év végére várhatóan meghaladja a 460 ezret az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma.
Nagy Márton bejelentette: 20 millió forint felett nem lehet magasabb kamatot kapni a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál.
Októberben 2,2%-kal, azaz 183 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, mind a fejlett, mind a hazai tőzsdén felpattanást láthattunk.
A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem együtt indított el egy felmérést, amiben azt szeretnénk megtudni, hogy hogyan érinti a társadalmat az energiaválság.
Befektetési tanácsadási, informatikai és piaci visszaélésekre vonatkozó szűrőrendszeri hiányosságok.
Csupán a magyarok 39%-a rendelkezik legalább egy hónapra elég megtakarítással egy friss felmérés szerint.
Emelkedett a BUX index a héten, az elemzők azonban borulátóak és további áremelkedést várnak itthon.
Mi a metaverzum, milyen metaverzum befektetés ötletek hódítanak? Metaverzum erőszak (metaverzum rape): veszélyben vannak a karakterek? Tudd meg, mi az a metaverzum!
Évtizedek óta nem látott inflációs nyomás sújtja az év utolsó hónapjaiban a fejlett gazdaságokat, és egyre nagyobb a kockázata egy általános recessziónak is.
Legújabb blogbejegyzésében Zsiday Viktor, befektető a mostani gazdasági helyzetről elmondta, hogy a hazai intézkedési csomagok lényege a totális kontrollra törekvés.
Az intenzív kamatemelések egyetlen régióban sem kedveznek idén a kötvénybefektetéseknek - különösen igaz ez a feltörekvő piacokra és Kelet-Közép-Európára.
Az egyre kevésbé megfizethető lakhatás miatt folyamatosan növekszik a bérlakások népszerűsége, és ez a tendencia várhatóan folytatódik.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Az egy főre jutó nettó pénzeszközállomány 18 060 euró volt, ezzel Magyarország a 29. helyre került a leggazdagabb országok rangsorában.