Címke: akkugyár (71 cikk)
Váratlan fordulat: felfüggesztették a bátonyterenyei akkufeldolgozó működését
Most érkezett a hír: a kormányhivatal felfüggesztette a SungEl Hitech Hungary Kft. akkumulátorfeldolgozójának a működését, miután már ötször megbüntették őket.
Kész őrület, hiába minden tiltakozás: 35 kéményből szállhat a mérgező füst az iváncsai akkugyárból
Mérgező, sósavas füst és por – aggódnak a helyiek az iváncsai akkumulátorgyár egészségügyi hatásai miatt
Kész, vége: hiába a rengeteg veszélyes anyag, megkapta az engedélyt az iváncsai akkugyár
Megkapta az egységes környezethasználati engedélyt az SK On Hungary Kft. iváncsai akkumulátorgyára. Veszélyes anyagok sokaságával dolgoznak majd
85 szabálytalanság történt az akkugyárban: a mérgek és a robbanás ellenére dupláznák a termelést
Nem engedélyezett technológiát próbált ki a dél-koreai cég, amit nem jelentett be a hatóságoknál. Ekkor történt a 4 ember sérülésével járó robbanás. A hónapokkal a baleset után vett minták is toxikusak.
Ázsiai vendégmunkások szállták meg a Debrecen környéki falvakat: épül az aksigyár, a helyiek meg félnek
Hatósági eljárást indított a mikepércsi önkormányzat, hogy kiderüljön, valóban több tucat vendégmunkás él-e egyetlen ottani családi házban.
Megdöbbentő dolog derült ki az iváncsai balesetről: ezt nagyon elszúrta az akkugyár
Tíz-tizenkét munkavállaló lett rosszul május végén az SK On Hungary akkumulátorgyár iváncsai telepén
Durva: újra közel 50 millió forintos bírságot kapott a bátonyterenyei akkumulátor-gyár
Újabb, jelentős összegű bírságot szabott ki a kormányhivatal egy bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó üzemre. Eddig összesen öt alkalommal szabtak ki a cégre hulladékgazdálkodási bírságot, legutóbb májusban.
Kiakadtak Bátonyterenyén: megduplázná kapacitását a szennyező koreai aksigyár
Lakossági fórumon tiltakoztak a bátonyterenyei akkufeldolgozó miatt a helyi lakosok, ugyanis kiderült, hogy a cég az eddig bejelentett kapacitásának dupláját, közel 85 ezer tonna selejtes vagy hibás akkumulátort dolgozna itt fel.
Vége a nyilvános vitáknak: megtartották az első köz nélküli közmeghallgatást Gödön
A lakosság jelenléte nélkül tartottak közmeghallgatást Gödön június 19-én a Samsung akkumulátorgyárának újabb bővülése kapcsán. Max 3 perces hangüzenetben, vagy emailben lehetett panaszkodni. Ennyi! Kérdés van?
Újabb botrányos meglepetés: konténerváros épül az akkugyárhoz 17,5 milliárd állami pénzből
Ismét a debreceniek feje felett, a megkérdezésük nélkül döntöttek az épülő kínai akkumulátorgyár körüli földek sorsáról, s arról, hogy további közpénz-milliárdokat tolnak a város iparának fejlesztésébe.
