Így változik a KRESZ júliustól

2011. június 15. 13:32

Júliustól akár 300 ezer forint bírságot is kiszabhatnak gyorshajtásért, ittas vezetésért, a biztonsági öv becsatolásának elmulasztásáért és a piroson áthajtásért az autósokra. A rendőrök fokozottan figyelik a gyalogosokat is.

Július 1-jétől akár 300 ezer forintos helyszíni bírsággal is sújthatják az autósokat. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő szerint ez az összeg valóban visszatartó erővel bír. A szakértő az InfoRádióban hangsúlyozta: újdonság, hogy a KRESZ megszegőit határozathozatal nélkül büntethetik meg a rendőrök. A bírságot nem a jármű üzemben tartója, hanem az elkövető kapja - tette hozzá.

Szintén jelentős változás lesz, hogy - ugyancsak határozathozatal nélkül - elvehetik a külföldi sofőr forgalmi engedélyét és visszatarthatják autóját például akkor, ha kiderül, hogy egy korábbi bírsággal még tartozik.

Az új szabály szerint enyhébben büntethető szabálysértések mellé büntetőpontokat is kaphatnak az autósok - tette hozzá.

A közlekedési törvényt még decemberben módosította az Országgyűlés, de csak júliustól lép életbe. A késedelem oka az volt, hogy el kellett készíteni a központi nyilvántartást, és több végrehajtási rendeletet kellett kidolgozni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem