Mexikói utazást tervezel? Mutatjuk, mely hónapok lehetnek olcsóbbak, mikor jobb az idő, és mire figyelj foglalás előtt.
Kezdetben a vártnál kevesebben érdeklődtek az elektromos autók vásárlásához nyújtott, legfeljebb másfél millió forintos állami támogatás iránt - amely tavaly október 27-től idén április végéig él -, az utóbbi időben azonban élénkült az érdeklődés - írja a Világgazdaság. A lap szerint kormányzati forrás a későbbiekben is lesz.
Már több mint ötszázan - köztük magánszemélyek és gazdasági társaságok is - érdeklődtek az elektromos kocsik beszerzésének támogatása iránt. Több mint kétszáz pályázat ügyintézése elindult. A 2017. március 20-ig benyújtott pályázatok közel hetven százalékát, 139-et véglegesítettek, ez 179 tisztán elektromos gépjármű beszerzését teszi lehetővé.
A lap által megkeresett Porsche Hungaria elmondta, a kínálatukban lévő márkák közül a Volkswagen rendelkezik két, teljesen elektromos meghajtású személyautóval: az e-up! modellből tízszer többet adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. Idén pedig az első három hónapban több mint hetvenet szállítottak ki, és további húszra várható rövid távon megrendelés A másik elektromos Volkswagen modell az e-Golf, ebből 2016-ban mindössze néhány darabot adtak el, de idén már 11-et tudtak értékesíteni. A tervek szerint 2017-ben havi 10-15 elektromos Golfot tudnak majd eladni.
A vásárlásnál az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján az ügyfelek inkább adrágább, 400 kilométeres táv megtételére alkalmas modell iránt érdeklődnek, és fontos szempont, hogy hol és hogyan tudják feltölteni az akkumulátort.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







