13 °C Budapest

Mikor indulnak a nyári leárazások?

2011. június 13. 08:32

A Pénzcentrum.hu piaci forrásokból úgy értesült, hogy már a következő hétvégén beindulhatnak a nyár eleji leárazások. A nagyobb arányú kedvezményekre és a szélesebb körű leértékelésekre érdemes még 1-2 hetet várni.

A Pénzcentrum.hu információi szerint a következő hetekben indulnak a nyár eleji leárazások. Piaci forrásokból úgy értesültünk, a kereskedők pünkösd után indíthatják be az akciórakétákat.

A nyár eleji akciók indításának egyik oka, hogy a tanítási szünet kezdetével a fiatal vásárlóközönség jelentős részének több ideje lesz a plázákban és a bevásárlóutcákban bóklászni, az ő becsalogatásuk a boltba több üzletlánc számára stratégiai fontosságú. Ugyanakkor a tavasz kollekciók "kiszórásának" is ez az egyik legegyszerűbb módja: a kisebb haszonnal értékesített termékek így - jó esetben- nem maradnak a kereskedők nyakán, nem foglalják a polcokat a nyári szezon újabb termékei elől, ráadásul a termékek tárolása komoly költségekkel jár.

Ráadásul kezdődik a nyaralás-és fesztiválszezon, így sokan mostanáig vártak arra, hogy beszerezzenek néhány új, nyári ruhadarabot: papucsot, pólót, szoknyát, rövidnadrágot.

Mit érdemes ilyenkor venni?

Tavaly nyári tapasztalatok alapján a legnagyobb akciókat az alsóneműket forgalmazó üzletekben láthatjuk majd: itt akár 60-70%-os kedvezménnyel is vásárolhatunk minőségi alsóneműket, zoknikat, fürdőruhákat. Egyértelműen érdemes most vásárolni nyaralási kellékeket: a rövidnadrág, a szoknya, a fürdőruha mellett a strandpapucsok is napról-napra olcsóbbak lesznek, még a legdrágább márkákat is nagy kedvezménnyel vehetjük meg. A szezonális termékek közül a (márkás) napszemüvegeknél is szép számmal találhatunk olcsó darabokat -igaz, a nevesebb gyártók termékei így is 10-15 ezer forintnál kezdődnek.

Mire érdemes figyelni, ha leárazáskor vásárolunk?
Amennyiben a sok átárazás miatt egy termékkel összefüggésben két ár szerepel, akkor a fogyasztónak jogában áll az alacsonyabb árat fizetni. Ugyanez a helyzet akkor, ha a pénztárban magasabb ár jelenik meg a vonalkód leolvasásának eredményeképpen, ilyenkor a vevőszolgálat kell hogy visszaadja a különbözetet.

Az akciós termékre — ha nem értékcsökkent — ugyanúgy vonatkozik szavatosság vagy adott esetben jótállás, mint a nem akciósra, így reklamálni ilyen esetben is lehet. Nem mondhatja tehát azt a kereskedő, hogy akciós terméket nem lehet "visszahozni". Kivétel ez alól természetesen az, amikor egy termék olyan hibával rendelkezik, amelyet közöltek a vásárlóval. Más hiba esetén azonban ilyenkor is érvényesíthető a szavatosság.

Forrás: NFH


Aki cipőt szeretne venni, az se habozzon: valószínűleg alig akad a fővárosi bevásárlóközpontokban olyan cipőszaküzlet, ahol ne kínálnának legalább 15-20 százalékkal olcsóbb lábbeliket, köztük szezonális könnyű, vékony cipőket, papucsokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha van egy kis megtakarított pénzünk, kezdjünk el most vásárolni az őszi szezonra, vagy épp a következő tanévre. Kimondottan olcsón vehetünk például nadrágokat, ingeket, vékonyabb pulóvereket, vagy épp átmeneti kabátot -akár gyerekméretben is. Több helyen láttunk jó minőségű pamutpólókat, amelyekhez már 1000-1500 forintért is hozzájuthatunk.

Az érettségi és ballagási szezon lecsengésével olcsóbbak lettek az alkalmi ruhák, az öltönyök és nyakkendők, de több ékszerbolt is kedvezményes árakat kínál.

Később olcsóbb lesz - ha marad

Ahogy azt megszokhattuk, a kiárusított termékek az idő múlásával egyre csak olcsóbbak lesznek. Aki igazán sokat akar spórolni, az várjon még legalább 3-4 hetet, és akkor nézzen szét. Arra azonban nincs garancia, hogy az áhított ruhadarab ott lesz még az üzlet polcain, hiszen az akciók a készlet erejéig érvényesek.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem