A telitalálat összegének felső korlátját, a 120 millió eurót legutóbb a 2025. 39. játékhetében érte el az Eurojackpot, azt akkor egy német játékos nyerte meg.
Ő az Ötöslottó legújabb milliárdos nyertese: Budapesten játszott, kocsit, lakást is vesz a nyereményből
Hírt adott magáról az a szerencsés játékos, aki helyesen tippelte meg az Ötöslottó 13. hetében mind az 5 számot, így végül 2,8 milliárd forintot nyert. A nagynyertesek számára fenntartott kérdőív kitöltése ugyan nem kötelező, de a nyertes mégis úgy döntött, hogy megoszt magáról, lottózási szokásairól és pénzügyi terveiről néhány információt. Ezekből például kiderült, hogy mire költi az összeget, továbbá, hogy a pénzügyi tudatosság jegyében szakértői segítséget is hajlandó igénybe venni.
Az április 3-i Ötöslottó sorsoláson kihúzott öt számnak köszönhetően (6, 32, 39, 44, 76) újabb játékos élete változott meg. A Szerencsejáték Zrt. nagynyerteseknek fenntartott névtelen kérdőívét a nyertes kitöltötte, így megismerhetővé vált, hogy pontosan miként érintik őt ezek a változások, milyen életkörülmények jellemezték, illetve, hogy hogyan tervezi a jövőt. A tavasszal 2,8 milliárd forintot nyert játékos a személyazonosságát védő legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett nyilatkozott - írja közleményében a Szerencsejáték Zrt.
A kérdőívből többek között kiderült, hogy bár évtizedek óta heti szinten lottózik, eddig még soha nem nyert nagyobb összeget. Rendszerint családtagjaival együtt játszik, így nem meglepő, hogy elsőként párjával osztotta meg a jó hírt, és a nyereményéből is elsősorban a szűkebb családja részesül majd.
A nyertes állítása szerint mindig eltérő számokkal játszik, és ezúttal is véletlenszerűen választotta ki mind az öt számot. A kitöltött szelvényt Budapesten adta fel.
A nyereményéről internetes forrásból értesült, arra a kérdésre pedig, hogy mire fogja költeni, több választ is megadott. Ezek között szerepeltek a tárgyi javak, így például az autó és a lakás vásárlás, de a befektetési szándékát szintén feltüntette a válaszaiban. Életvitelében, családi, valamint baráti kapcsolataiban nem tart drasztikus változástól, ugyanakkor pénzügyi tudatosságra vall, hogy tervezi igénybe venni pénzügyi szakember segítségét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nyertes jövedelmi helyzetét - a telitalálatot megelőzőleg - úgy írta le, hogy a megfelelő beosztással családja kijött a havi keresetből. Válaszában azt is kijelentette, hogy folytatni kívánja a lottózást.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








