Gasztronómiai szakújságírók nemrég összevetették a McDonald’s és a Burger King húspogácsáját. Arra jutottak, hogy...
Amíg 2015-ben átlagosan 4230 forint volt a Mattel slágretermékének az ára, addig 2020 novemberére már 5130 forint volt a Barbie havi átlagára: ez 15,8 százalékos drágulást jelent. Az idei évben a Black Friday akciók sem tudták számottevően lejjebb vinni a karácsonyi ajándékként is népszerű termék árát.
A tavalyi évben karácsony előtt az egyik nagy slágerjáték a Barbie volt: rengeteg fa alá került az ikonikus játékbabából. Feltehetően ez idén sem lesz másként. Viszont nemcsak a LEGO-készletek drágultak meg az évek során, a Barbie babáknak is jócskán felment az ára.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2015-ben még 4230 forint volt a Barbi baba éves átlagára - az akkori számítások szerint, kiegészítők nélkül - 2016-ban pedig 4290 forint, tehát sokat nem drágult a játék. 2017-ben viszont meredeken emelkedni kezdtek az árak, és decemberre már 4610 forint volt átlagosan a népszerű játék (maximum 1 db kiegészítővel) és 2018 decemberére már 5020 forintos havi átlagárakat mért a KSH.
2019. november-december hónapokban aztán árcsökkenés mutatkozott, feltehetően az év végi akcióknak köszönhetően. 2020-ban pedig erőteljes változékonyság mutatkozik a havi átlagárakban: hol felszökött, hogy visszacsökkent a Barbie babák ára. Azt láthatjuk, hogy szemben a LEGO-árakkal, a játékbaba árára nem volt olyan nagy hatással a novemberi Black Friday.
A játékbaba születése után 61 évvel is nagy népszerűségnek örvend, hiába érte annyi támadás az évek során az általa képviselt nőidál miatt. A gyártócég azóta fel is vette a kesztyűt: 2016-ban jelentek meg a valósághoz közelebb álló méretarányokkal bíró Barbie modellek, molettebbek és alacsonyabbak is, mint a korábbiak. 2019-ben kerekesszékes babát is piacra dobtak, az idei évben pedig az elnökválasztás apropóján elnök-jelölt Barbiet is készítettek: ezzel ösztönözve a kislányokat, hogy belőlük is válhatna akár az Egyesült Államok elnöke is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







