Tavaly az Európai Unió fürdőhelyeinek jelentős hányada megfelelt az uniós higiéniai követelményeknek: a tengerparti fürdőhelyeknek hozzávetőleg 96 %-a, a folyóparti és tavi fürdőhelyeknek pedig 92 %-a teljesítette a minimumkövetelményeket. Előbbinél a lengyeleknek, utóbbinál az íreknek viszont van mint javítani a helyzeten.
Az Európai Bizottság, valamint az Európai Környezetvédelmi Ügynökség minden évben kiad egy jelentést az EU fürdővizeinek minőségéről. A legfrissebb adatok a 2008-as fürdőszezonról szólnak, és némi javulást mutatnak a megelőző évhez képest.
Tavaly a megvizsgált 21 400 fürdőhely kétharmada tengerparti, míg a többi folyóparti és tavi fürdőhely volt. Olaszország, Görögország, Franciaország, Spanyolország és Dánia területén található a legtöbb tengerparti fürdőhely, míg Németország és Franciaország rendelkezik a legnagyobb számú belföldi fürdőhellyel.
A minimális követelmények teljesítése tekintetében Lengyelország számít a legrosszabbnak az EU-ban, ahol a fürdőhelyek 14,4 százaléka nem felel meg a minőségi előírásoknak.
A második legrosszabb helyen Belgium végzett, ott 10,3 százalékos az elégtelen vízminőséggel rendelkező strandok aránya, utána következik Nagy-Britannia, a maga 4,1 százalékával. De Franciaországban, Olaszországban, Dániában, Németországban, Lettország is sok fürdőhely került feketelistára.
Tenger, illetve édesvíz bontásban nézve az eredményeket: Lengyelországban a tengerparti fürdőhelyek 9 százaléka nem tudta teljesíteni a minimum követelményeket, őket követte Bulgária, Szlovénia, Írország és Lettország. A belföldi strandok tekintetében Írország a legnagyobb törvényszegő: itt a fürdőhelyek közül minden harmadik rossz minőségű, de Szlovénia (27,8%), Lengyelország, Belgium és Nagy-Britannia is javíthatna még a vizek helyzetén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Olaszországban sajnos az évek során egyre több fürdőhely kerül tiltólistára: 2008-ban 553 strandon tiltották meg a fürdést, szemben a 2007-es 300-zal.
Hazánkban tavaly egyébként a 256 fürdésre alkalmas hely közül mindössze 7 olyan akadt, amelyik nem felelt meg az uniós előírásoknak.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség honlapján egyébként térképek és táblázatok segítségével, konkrét fürdőhelyekre vonatkozó részletes információkat találunk.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






