Ha te is fogyasztod, vásárlod ezeket a világszerte ismert termékeket, töltsd ki a Pénzcentrum gazdasági kvízét és teszteld, mit tudsz a világ legsikeresebb multinacionális vállalatairól!
A Tesco-Global Áruházak Zrt. 2003-ban hirdette meg először az Év támogatottja programot Magyarországon, mely hátrányos helyzetű fiatalok támogatását, illetve helyzetük javítását célzó programok, események felkarolását tűzte ki céljául. Az idei Év támogatottja címmel járó 40 millió forintos keretösszeg elnyerésére április 24-éig lehet pályázni.
2003-ban indult útjára a Tesco-Global Áruházak Zrt. az Év támogatottja elnevezésű programja Magyarországon. Kezdetben hat város tizenöt intézményének segített adományt gyűjteni a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével a Tesco, míg 2004-ben kilenc város tizenhárom gyermekintézményét támogatta az Aranyág Alapítványon keresztül.
2005-ben a Mosoly Alapítvány segítségével a gyermekek lelki rehabilitációjához járult hozzá, 2006-ban a Kézenfogva Alapítvány, 2007-ben a Salva Vita Alapítvány, tavaly pedig az Ability Park nyerte el a Tesco támogatását. 2008-ban a Procter&Gamble is csatlakozott a kezdeményezéshez, így a megpályázható keretösszeg a korábbi 20 millióról 40 millió forintra emelkedett.
2009. április 24-éig várják a kiírók kiemelten közhasznú szervezetek, egyesületek, alapítványok pályázatait. Ezúttal olyan program támogatása a cél, amely elősegíti, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek, illetve 18 év alatti fiatalok egészséges életmódot folytassanak, és egyben lehetőséget kapjanak a megfelelő fejlődésre.
A 2009-2010-es program számára rendelkezésre álló keret 40 millió forint, melyből 20 milliót a Tesco, 20 milliót pedig a Procter&Gamble biztosít a pályázat nyertesének.
Az Év támogatottja 2009 programra olyan pályázók jelentkezését várják elsősorban a kiírók, melyek az egy éves időtartamot lefedő akciótervvel és annak megvalósításhoz nélkülözhetetlen országos kapcsolatrendszerrel rendelkeznek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A részletes pályázati kiírás, valamint az adatlap letölthető a http://azevtamogatottja.tesco.hu/, továbbá a www.niok.hu, valamint a www.pafi.hu weboldalról. A Tesco honlapján a programról, a két vállalat filozófiájáról, célkitűzéseiről és eredményeiről is találhat bővebb információt az érdeklődő.
Forrás: Tesco-Global Áruházak Zrt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







