Tegnap jelentette be a Kaspersky Lab, hogy felfedezte az első olyan vírust, amelyet kifejezetten az iPod zenelejátszóira terveztek.
A cég egyben hozzátette, hogy a vírus, amely a Podloso nevet viseli nem jelent komoly fenyegetést. A vírus ugyanis csak akkor működik, ha az iPod-on Linux operációs rendszer fut. Sőt, a felhasználó aktív közreműködésére is szükség van ahhoz, hogy a vírus aktiválódjon.
A betöltött vírus a lejátszó merevlemezét pásztázza át, és az összes azon található parancsfájlt megfertőzi. Ha bármelyik fertőzött parancsfájlt futtatni szeretné a felhasználó, akkor csak ennyi jelenik meg a képernyőn: "Az eszköz fertőzött az első iPodLinux vírussal, az Oslo-val.
A Kaspersky szerint ez a vírus tipikusan csak arra irányul, hogy meg tudják mutatni a vírusírók, hogy a Windows-tól eltérő platformra veszélyt jelentő vírus létrehozására is képesek
Ami azt illeti, nem teljesen ez az első vírus az iPod-készülékeken, ugyanis néhány elkészített lejátszó Windows vírust hordozott magával, amely a készülékben nem tett kárt, ugyanakkor az iPod-dal kapcsolatba lépett számítógépekre már veszélyt jelentett.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








