11 °C Budapest

Ma 60 éves a forint - néhány érdekesség

Pénzcentrum
2006. augusztus 1. 10:16

1946. augusztus elsején vezették be Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, azaz ma ünnepli hatvanadik születésnapját. A második világháború utáni - a világtörténelemben az eddigi legnagyobb - hiperinfláció megállítása érdekében bevezetett új fizetőeszköz a teljesen értéktelenné vált pengőt váltotta fel. Egyelőre kérdéses, hogy a forintot mikor váltja fel az euró. Annyi biztos,

hogy "nyugdíjas korba lép", azaz megéri a 62 évet.

Egy kis történelem

A forint a középkor leghíresebb aranyérméi közé tartozott. Az aranyforint nevét Firenze városról nyerte, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. A firenzei aranyforintokat Európa majdnem összes pénzkibocsátója bevezette, Magyarország is az elsők között volt. Károly Róbert az 1320-as évek elején honosította meg Magyarországon az arany pénzeket, melyek értékükben, súlyukban, finomságukban, sőt éremképükben is hűen követték a mintául szolgáló firenzei aranyat, a fiorino d'orot.


Mennyit is ért az új forint?

A forint kibocsátásakor négyszázezerquadrillió pengőt ért - ez egy darab négyes után leírt 29 nullát (4-szer 10 a 29. hatványon) jelent. Ennyi pengő összesen nem volt forgalomban: a kibocsátott pengők teljes mennyisége csupán 0.01 fillért ért. Nemcsak az infláció mértékében, hanem a legnagyobb címletű bankjegyben is világrekorderek a magyarok, az egymilliárd billpengős bankjegy (10 a 21. hatványon) azonban már nem került forgalomba.

A hiperinfláció és a pénzcsere hatalmas áldozatot jelentett a lakosságnak, a Magyar Nemzeti Bank hírlevele szerint a reálkeresetek a második világháború háború előtti 45-55 százalékát tették ki 1946 őszére. Cserébe azonban megszűnt a korábbi áruhiány, lehetett élelmiszert és iparcikkeket kapni, véget ért a feketézés és a közvetlen árucsere korszaka.

1946-ban a forintot aranyalapú valutaként határozták meg. Egy kg színarany 13 200 forintnak (ma több million forintnak), ebből következően 1 forint 0.0757575 gramm színaranynak felelt meg. Megjegyzendő, hogy 1946 őszén a nyilasok által elvitt 28 tonnányi aranyat visszaszolgáltatta az amerikai hadsereg Magyarországnak, ez az előbbi összefüggés alapján jelentős aranyalapnak számított. Bár a forint 2001-ig nem volt közvetlenül átváltható (konvertibilis), egy dollárért 1946-ban közel 11.74, egy angol fontért 29.35 forintot kellett adni, most a bankközi devizapiacon mintegy 214, illetve 399 forintot.

Érdekességek - értékállóság

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MNB adatai szerint az elmúlt hat évtizedben több mint 4.1 milliárd forintbankjegy és több mint 6.7 milliárd érme készült. Jelenleg minden magyar állampolgárra átlagosan mintegy 24 bankjegy és mintegy 200 érme jut. A 6 évtized alatt gyártott valamennyi bankjegyet egymásra helyezve 210 Eiffel-torony magasságú oszlopot kapnánk. A 6.7 milliárd érme mintegy 20 750 tonnát nyom, amit kb. 2000 kamionnal lehetne elszállítani.

1949-hez képest az árak 2006-ig 6849 százalékkal mentek feljebb (pénzromlás mértéke) a Népszabadság összeállítása szerint, bár az 1960-ashoz képest már "csak" 3901 százalékos romlást mérhetünk. A forint 1950 és 1960 között 73 százalékot veszített az értékéből, annyit, mint 1960 és 1980 között összesen. 1995 végén a forint értéke az 1946. augusztus 1-jeinek már csak mintegy 3.7 százaléka volt.

Érdemes felhívni a figyelmet, hogy a mai átlagkeresetből (bruttó mintegy 168 ezer forint) az adók levonása után majdnem kétszer annyi terméket és szolgáltatást lehet megvásárolni, mint a 46 évvel ezelőtti 1575 forint átlagfizetésből (81%-kal emelkedő reálbér). Lényegesen jobban élünk tehát, mint közel fél évszázada.

Érmék, bankjegyek - szaporodás, eltűnés

Az első bankjegysorozat csak két tagból, a 10 és a 100 forintosból állt, a fémpénzek közül pedig kezdetben 2, 10, 20 fillérest, valamint 1, 2 és 5 forintost bocsátott ki az MNB. 1951-ben az 50, majd 1970-ben az 500 forintos bankjegy került forgalomba. A rendszerváltáskor érkezett az 5000 forintos, 1997-ben a 10 000 forintos címletű, 2001-ben pedig a 20 000 forintos bankjegyek. A címletek egyre nagyobbá válásával párhuzamosan - a fent említett pénzromlást követve a forint váltópénzeit (fillér) fokozatosan bevonták.

Az MNB 1993-ban új forgalmi érmesort, 1997-től kezdődően új bankjegysorozatot bocsátott ki, továbbá folyamatosan fejleszti a bankjegyeken található biztonsági elemeket. 1999 októberétől kizárólag az új bankjegysorozat és az új érmesorozat címletei vesznek részt a készpénzforgalomban, a régi bankjegyeket és érméket a jegybank bevonta a forgalomból.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm