Kevesebb magyar autós parkol a bécsi repülőtér közelében, miközben a pozsonyi légikikötő utasforgalma közel megduplázódott.
Tegnap éjjel két villamos összeütközött a Petőfi hídon, ezért nem járt a 4-es és a 6-os villamos egy szakaszon Budapesten. A balesetben többen is megsérültek.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este a honlapján azt írta, hogy a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között nem közlekedik, a kimaradó szakaszon pótlóbuszok szállították az utasokat. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint két villamos ráfutásos balesetet szenvedett a IX. kerületben, a Petőfi hídon, a Boráros tér közelében, a Pestről Budára vezető oldalon. Az ütközés következtében mindkét villamos leszaladt a sínekről. A villamosközlekedés azóta hajnalban helyreállt.
A balesettel kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztjában azt írta, szorítanak a megsérült utasok és a súlyos sérüléssel kórházba szállított kollégák mielőbbi felépüléséért, és közben a BKK-val, valamint a rendőrséggel közösen vizsgálják a baleset okait és körülményeit.


JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
(Címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán)
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







