Az EU egyik legfontosabb joga szinte mindenki előtt nyitva áll, mégis vannak országok, ahonnan tömegek költöztek el.
Megint Bécs lett a világ legélhetőbb városa The Economist brit hetilap testvércége, az Economist Intelligence Unit (EIU) idei ranglistáján. A csúcstartó helyét tavaly az új-zélandi Auckland foglalta el, mivel az európai városokban a kontinens-szerte bevezetett pandémia miatti korlátozások folytán a ranglista készítői szerint jelentősen csökkent az életminőség.
Az osztrák főváros korábban évekig fej-fej mellett versenyzett Melbourne-nel az első helyért. 2018-ban és 2019-ben is Bécs állt az élen. A pandémia kitörése után Új-Zélandot földrajzi helyzete segítette abban, hogy lezárt határain belül megszüntesse a koronavírus-járványt, ami jelentősen hozzájárult az itt élők életminőségéhez. Mivel azonban a pandémiás korlátozások többségét a világ számos részén 2022 elején feloldották, Új-Zéland, Ausztrália és Kína városai 2022-ben ismét hátrébb csúsztak a rangsorban. A tavalyi első, Auckland most a 34. lett.
A jelentés szerint most az európai és kanadai "jól átoltott" városok uralják a listát: Bécset Koppenhága, Zürich, Calgary, Vancouver és Genf követi. Az első tízbe került még Frankfurt, Toronto, Amszterdam, Oszaka és Melbourne.
A ranglistát kialakító értékelési folyamatban fontos szempont a "stabilitás", ami megmagyarázza, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt Moszkva és Szentpétervár 15, illetve 13 helyet esett vissza a rangsorban. Az összefoglaló szerint az orosz városokban emellett olyan korlátozások tapasztalhatók kulturális és gazdasági téren a háborús szankciók eredményeként, melyeknek hatásai a következő évi felmérésekben fognak megmutatkozni.
Más kelet-európai városok, mint Varsó (Lengyelország) és Budapest (Magyarország) stabilitási mutatói is megcsúsztak - írja az összefoglaló - a megnövekedett diplomáciai feszültségek miatt. Kijevet a háború következtében idén nem tudták rangsorolni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A világ legkevésbé élhető városa Damaszkusz lett, amelyet Lagos, Tripoli, Algír és Karacsi követ az Economist Intelligence Unit (EIU) listáján. Az EIU 173 nagyváros életminőségét vizsgálta egy szempontrendszer alapján, melyek között a politikai és társadalmi stabilitás, a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és a környezet, valamint az infrastruktúra is szerepel.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







