9 °C Budapest

Így törj ki a benzinárak szorításából: kiszámoltuk, tényleg megéri

2019. április 16. 16:50

Nincs mese, muszáj valamilyen megoldást találni az elszálló üzemanyagárakra: főképpen, hogy már most a 400 forintos lélektani határt súrolják a literenkénti árak. Sokan már rájöttek: az LPG a megoldás. Az átalakítás elég húzós, a Pénzcentrum most kiszámolta, hogy hány kilométer után hozza vissza az árát az átszerelés.

Nincs megállás, az üzemanyagok ára a héten átlépi a 400 forintos lélektani határt, a kilátások pedig nem túl rózsásak. A várakozások szerint csak a második félévben jöhet fordulat az olajpiacon, és ismét lefelé vihetik az irányt az árfolyamok, ami az üzemanyagárakat is mérsékelheti, azonban ezt több bizonytalansági tényező is keresztülhúzhatja - részletek a Portfolio korábbi elemzésében!

Ahogy a lenti csárton is látható, idén eléggé kilőttek az árak, és még jó ideig maradhat a horror a kutakon: akinek nem létszügség, az lassan már kétszer is meggondolja, mielőtt autóba ül. Ugyanakkor sokan nem, vagy csak nehezen jutnának el mondjuk a munkahelyükre autó nélkül, így ők meg vannak lőve - muszáj dolgozni, így pedig tankolni sem árt.

Ha mondjuk valaki ezer kilométert tesz meg egy hónapban, egy 8 litert fogyasztó benzines autóval, annak 400-as benzinár mellett 32 ezer forint a tankolás egy hónapra. Ha ehhez még mondjuk egy BKV-bérlet is társul, akkor már több mint 40 ezer forintra rúghatnak a kiadások - és akkor még nem ettél, ittál például semmit a melóban.

Lecserélnéd a régi autód? Válogass az autóhitelek között Kalkulátorunkban!

Nehéz időkben kemény döntések

A radikálisan dráguló üzemanyagok ellen hasonlóan draszikus megoldásokkal is fel lehet lépni. Például gázüzeművé lehet alakíttatni az autót, ami ugyan egy nagyobb kiadás, de elég hamar megtérül. Ugyanis az LPG literje jelentősen olcsóbb, mint az összes többi üzemanyag. Ma, azaz április 16-án a holtankoljak.hu netes árösszehasonlító portál szerint

az autógáz literje átlagosan 234,3 forintba kerül, míg a benzin 397,7, a gázolaj pedig 401,6 forintba kerül.

Ugyanakkor, bár az autógáz majdnem feleannyi, mint a többi üzemanyag, de többet is fog fogyasztani belőle az átalakított kocsi, nagyjából 10 százalékkal. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az LPG sűrűsége kisebb, mint a benziné. Viszont még akkor is megéri ilyet tankolni, ha mondjuk durván egy literrel többet fog belőle fogyasztani az autó 100 kilométeren.

Oké, olcsóbban meg lehet tenni a gázos autóval 100 kilométert, tiszta sor. De mégis mennyi az átalakítás?

Hát, ez nagyon sok dologtól függ: a Pénzcentum által megkérdezett gázautós szerint nem mindegy például, hogy milyen benzines autót akarsz átalakíttatni.

Én egy 2004-es Suzuki Vitarát alakíttattam át gázosra két éve, az hozzávetőleg 250 ezer forint volt. A központi injektoros, régebbi kocsiknál ez valamivel olcsóbb, olyan 150-180 ezer, viszont a nagy, 6-8 hengeres motorokba 260 ezernél is többért építik be a rendszert

- mondta el Zoltán, aki a mezőgazdaságban dolgozik, sokat járja az országot, így nem mindegy, mennyiért tankol. Arra a kérdésünkre, hogy szerinte megtérült-e neki az átalakítás, csak annyit felelt: "már régen." Ugyanakkor ha valaki nem olyan "népszerűbb", eltejedtebb kocsiba akarja beszerelteni a rendszert, mint a például Vitara, annak sokkal többe fájhat a történet.

Ugyanis, ha a műhelynek nincs meg az adott típusra az úgynevezett sorozatengedélye (ezt a közlekedési hatósággal kell kiállíttatni, több százezres tétel), akkor egyedileg meg kell terveztetni a rendszert egy szakemberrel, és ezt kell engedélyeztetni. Ez a procedúra ugyan nem kerül annyiba, mint a sorozatengedély, de tízezrekkel megdobhatja a költségeket. Emellett az egyedileg engedélyeztetett kocsikat hatósági vizsgára is kell vinni, ez 38 ezer forintba kerül. Míg a sorozatengedéllyel beszerelt rendszerekről kiállítanak egy műszaki dokumentumot, amellyel csak az okmányirodába kell elmenni, hogy felvezessék a kocsi forgalmijába az LPG-rendszert.

Egyébként a gázüzemű kocsikat is ugyanúgy el kell vinni műszaki vizsgára, mint a "hétköznapi" benzines, vagy dízel autókat. Annyi a különbség, hogy a normál műszaki mellett ell kell végeztetni egy ugynevezett gázüzemi szemlét is, amely során ellenőrzik a rendszert. Ez 5-10 ezer forintos pluszköltséggel jár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Modernebb a rendszer

Ugyanakkor még mindig elég kevesen szánják rá magukat az átalakításra. Sokan félnek például a hazalmas gáztartálytól - folytatta -, de a modernebb darabok egyáltalán nem okoznak kényelmetlenséget: ezeket ideális esetben nem is kell a csomagtartóba tenni, hanem elférnek a pótkeréknek kialakított dobban. Ha a csomagtérbe is kerül a tartály, az is minimális teret vesz el. Igen, régen valóban nagyon nagy tartályok voltak, de fejlődött a technika - mondta. Az átalakítás után a karbantartási költségek sem ugranak meg Zoltán szerint.

A jó rendszerek a 30 ezer kilométerenként esedékes gázszűrű cseréjén túl egyáltalán nem igényelnek extra törődést. Esetleg egy pár év után a reduktor károsodhat, de annak felújítása sem vészes, valami 20 ezer forintos tétel.

És mostmár nem kézzel kell kapcsolgatni a benzin és a gáz között:

ameddig kellően be nem melegszik a motor, addig benzinnel üzemel, de utána az automata átvált gázra az újabb rendszerekben. És ebből vezetés közben semmit sem érezni. Ha pedig fogytán a gáz, menten visszanyom benzinre, nem áll le a kocsim. Gázszag pedig ideális esetben egyáltalán nincs: ha érezni a szagát, akkor már elég nagy a baj

- mondta Zoltán, aki semmilyen különbséget nem érez autója teljesítményében sem.

Hamar megtérül?

Bár az autós kijelentette "már rég" megtérült a befektetés, mi nem elégedtünk meg ennyivel: kiszámoltuk, pontosan mennyi idő alatt jön vissza az átalakítás ára. Úgy kalkuláltunk, hogy egy 100 kilométeren 8 litert fogyasztó benzines kocsiból alakítottak át egy 10 literes fogyasztású LPG-sre. A művelet költségeit 250 ezer forintra becsültük. Egy liter benzinre 400, ugyanennyi LPG-re pedig 234 forintot számoltunk.

A kérdés tehát az, hogy hány kilométer alatt tudunk 250 ezernél többet spórolni.

Mivel egy átlagos magyar autós évente nagyjából 20 ezer kilométert pakol a verdába: ezen a távón 117 ezer forint volt a különbség a két üzemanyag között. A 250 ezer forint pedig kevesebb, mint 30 ezer kilométer alatt összespórolható a matek szerint, ami nincs másfél év egy átlagos magyarnak.

Ugyanis 30 ezer kilométerre elég LPG 702 ezer, ugyanennyi benzin pedig 960 ezer forintba kerül. Innentől kezdve tehát kezdődhet a spórolás! 50 ezer kilométeren már 430 ezer forinttal kerül kevesebbe az LPG, 100 ezernél pedig már 860 ezer forinttal költöttél kevesebbet üzemanyagra a gázüzemű kocsi esetében.

Az ellátottsággal nem lesz baj, az LPG már igen elterjedt Magyarországon, szinte minden nagyobb hálózat kútjánál lehet autógázt is tankolni. Az egyetlen fontos különbség, hogy Magyarországon jelenleg csak a kútkezelő segítségével lehet LPG-t tankolni, te magadnak nem intézheted el.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem