Az ilyen bűncselekmények gyakran okirat-hamisítással, pénzmosással vagy korrupcióval járnak együtt.
Az olasz központi bank leállított mindennemű kártyás fizetést a Vatikánban, ugyanis a városállam nem adoptálta a pénzmosás elleni törvényekben foglaltakat az AFP hírügynökség jelentése szerint.
Az év első napjától kezdve felfüggesztették a Vatikánban a kártyás fizetési rendszerek működését, legalábbis erre utasította az olasz nemzeti bank a Deutche Bank Italyt, amely a városállamban a kártyás fizetést biztosítja. Ennek oka az, hogy a bank termináljai nem teljesítik a pénzmosás elleni törvényben leírt, a tranzakcióknál megkövetelt azonosítási eljárások feltételeit. XVI. Benedek pápa nagyobb transzparenciát ígért az Európai Tanácsank a pénzügyeikben és a saját bankjuk, a Vallási Művek Intézményének (Institute of Works of Religion) működésében, amelynél korábban a szervezett bűnözés is felütette a fejét.
A szankció miatt például a Vatikán Múzeumban, ahol évente közel 5 millió látogató fordul meg(ők összesen 120 millió eurót költenek), így csak készpénzzel lehet fizetni, ezen kívül gyógyszertárak, nagy forgalmú éttermek, posták és hajók is csak készpénz elfogadására képesek. Az olasz nemzeti bank a lépést azzal indokolja, hogy a Vatikánban működő, Olaszországban regisztrált bank nem tiszteli a nemzetközi pénzmosás elleni küzdelmet, ezért nem működhet a hatóság által felügyelt területen. A Szentszék szóvivője szerint a Vatikán már fel is vette más piaci szereplőkkel a kapcsolatot, hogy a kártyás vásárlást mielőbb újraindíthassák.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


