13 °C Budapest

Mi lesz a Sziget sorsa? Viharfelhők a megafesztivál egén

2011. január 12. 11:02

A főváros vezetése úgy döntött, a jövőben nem biztosítja ingyen a Sziget fesztiválnak a területet, hanem közterület-használati díjat kér; a fesztivál szervezői viszont bíznak abban, hogy a főpolgármester korábbi ígérete ellenére nem akarja ellehetetleníteni a fesztivált.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes kedden sajtótájékoztatón elmondta: a fővárosi költségvetési koncepció készítésekor figyelembe vették azt az elvet, hogy a főváros minden olyan bevételéről, amely rendeletéből vagy vagyona hasznosításából származik, csak indokolt esetben mondhat le. Ezért a közterület-használatokra az a generális döntés, hogy az ebből származó díjakat a főváros be kívánja szedni - mondta György István.

Jelezte: nyilván lesznek olyan "megfelelő közérdeket szolgáló" rendezvények, ahol eltekintenek a közterület-használati díj beszedésétől. A Sziget Fesztivál esetében olyan döntés született, hogy a főváros nem kívánja ingyen biztosítani a területet. Megjegyezte: a közterület-használati díj mértékét - figyelemmel arra, hogy milyen kiterjedt területet vesz igénybe a fesztivál - egyedileg fogják megállapítani.

A Sziget konstruktív egyeztetésre számít

"Maximálisan biztosak vagyunk abban, hogy a Sziget Fesztivál elmúlt 18 évéhez hasonlóan most is meg fogjuk találni a közös nevezőt az összes kerületi és fővárosi szabályozási kérdés vonatkozásában. A Sziget Fesztivál - a KPMG tanulmánya szerint - több mint 3,5 milliárd forint pozitív GDP-hatással bír, 1,4 milliárd forint addicionális adó- és járulékbevételt eredményez, illetve több mint kétmilliárd forint munkajövedelmet generál. A nemzetgazdasági szinten ilyen jelentős pozitív hatással bíró rendezvényeket mind Európában, mind hazánkban jellemzően támogatni szokták" - nyilatkozta Balázs Csaba, az econet.hu, a Sziget Kft. főtulajdonosának igazgatósági elnöke.

"A közel 20 éves múltra visszatekintve kijelenthetem, hogy minden esetben konstruktív tárgyalások útján sikerült lezárnunk az összes olyan nyitott kérdést, amely a Sziget Fesztivál megrendezését hatósági, önkormányzati oldalról befolyásolták. A sajtótudósításokban megjelent, egy hétre számított 2,5 milliárd forintos területhasználati díj azonban a Fesztivált ellehetetlenítené, és így végső soron nulla forint bevételt eredményezne az önkormányzat számára. A helyzet teljes irracionalitását jól mutatja, hogy az Óbudai Sziget másik részén egy hasonló nagyságú, de infrastruktúrával és épületekkel ellátott építési terület tulajdonjogát 3,6 milliárd forintért értékesítették. Egyébként egy teljes infrastruktúrával ellátott, fedett, európai színvonalú, tízezren felüli látogatót befogadni képes rendezvényhelyszín piaci bérleti díja naponta néhány millió forint" - mondta el Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az 51%-ban az econet.hu Nyrt. tulajdonában álló Sziget Kft. európai szinten is kiemelkedő tapasztalattal és know-how-val rendelkezik a fesztiválszervezésben. A Sziget Fesztivál a legjelentősebb, de nem az egyetlen rendezvénye a társaságnak. A fesztiválszervezésben nemzetközi szinten is példaként követett Sziget Kft. rendezvény portfóliójának egyéb elemei önmagukban is jelentős nyereséget képesek termelni.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem