Sikeres volt a Vodafone és a Sziget Fesztivál idei együttműködése: a mobilszolgáltató vezérigazgatója szerint a fesztivállátogatók vevők voltak a technológiai újdonságokra - írja a Világgazdaság.
A lapnak Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a rendezvény ahhoz is megfelelő terepet adott, hogy élesben kipróbálhatták a cég számos új alkalmazását.
Az egyik leginkább szigetesre tervezett alkalmazás egy különleges program, a Sziget Iránytű volt, amely segített eligazodnia a rendezvény területén, programkínálatában. Beck György szerint ez abszolút ideillett, mivel a látogatók már nagyon nagy számban használtak okos telefonokat, amelyekre ezt fel lehetett tölteni.
Eredményesnek ítéli a vezérigazgató a percalapú jegyvásárlást is. Az összesítés szerint közel félezren vették igénybe a fesztiválra való bejutás ezen módját.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







