Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök telefonos egyeztetést tartott.
Hihetetlennek tűnő rendelet jelent meg: bárki viselhet katonai egyenruhát, rangjelzést Magyarországon?
Egy friss kormányrendelet értelmében mostantól bárki viselhet katonai egyenruhát, akinek erre a honvédelmi miniszter, jelenleg Szalay-Bobrovniczky Kristóf engedélyt ad.
A szerda éjjeli Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, amely a háborús veszélyhelyzetre hivatkozással módosítja a honvédségi törvény egy fontos passzusát: azt, hogy ki viselhet egyenruhát és azon milyen rendfokozat, illetve egyéb megkülönböztető jelzés szerepelhet – szúrta ki a 444. A lap megjegyzi, a kérdéskört eddig a törvény elég szigorúan szabályozta: az aktív honvédek viseltek, a nyugállományúak viselhettek, a tartalékosok viselhettek a rendelkezésre állás időszakában, a rendvédelmi állomány tagjai pedig csak akkor hordhattak egyenruhát, ha a Honvédség érdekében végeztek tevékenységet.
Az új rendelet azonban „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt” lehetővé teszi, hogy bárki katonai egyenruhában mászkáljon, akinek erre a honvédelmi miniszter, jelenleg Szalay-Bobrovniczky Kristóf engedélyt ad.
A szerencsések, akiket a miniszter erre feljogosít, az egyenruhát és az azon elhelyezett rendfokozati vagy megkülönböztető jelzéseket ingyenesen kapják meg arra az időszakra, amíg a miniszteri engedély szól – fűzte hozzá a lap.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.







