A Kármán András vezette Pénzügyminisztérium tegnap, augusztus 31-én benyújtotta a Parlamentnek a módosított idei költségvetést.
Kedd este a kormány újabb rendeletei jelentek meg a Magyar Közlönyben, az egyik új módosítás pedig megkönnyíti a napelem- és napkollektor telepítésését a társasházaknak, így több lehetőségük van a rezsiköltségeik csökkentésére – írja a Portfolio.
A veszélyhelyzetre hivatkozva a kormány módosít a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényen. A tegnap megjelent változás értelmében már nem kell minden lakástulajdonos beleegyezése, hogy az épületre napelemet- vagy napkollektort telepítsenek. A döntéshez elég a tulajdonos 75%-ának igenlő szavazata. Ez felgyorsíthatja a napenergia hasznosítását, ugyanis eddig az ilyen típusú projekteknél gondot jelentett, hogy az össze lakástulaj beleegyezésére szükség volt, mert a tető közös, osztatlan tulajdonnak minősül.
A rendelet szintén kimondja, hogy a rendszer telepítésével és üzemeltetésével kapcsolatos részletszabályokat meg kell állapítani, ezekből pedig kiemeli a csatlakozás feltételeit, a telepítés és az üzemeltetés költségeinek és bevételeinek megosztását. A külön tulajdonban álló lakás vagy egyéb helyiségeknél az energiaellátás érdekében a tervezett rendszer a közös tulajdonban álló épületrészre csak akkor telepíthető, ha az a közös költség csökkentésére telepítendő napelemeket nem akadályozza. A rendelet az Ukrajnában fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményei miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







