A megállapodás nyomán a brit védelmi ipar kedvezményes helyzetbe kerülhetne az ukrán fegyverbeszerzéseknél.
Sok családnak járhat a havi 40 ezres támogatás ezeken a településeken: 6000-en már igényelték is
A bölcsődei térítési díjak fedezéséhez már 6000 ember igényelte az állam által nyújtott havi 40 ezer forintos támogatást, amely főként a nők foglalkoztatását segíti - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1-en.
A program arról szól, hogy amennyiben a szülő a gyermek 3 éves koráig szeretne visszatérni a munkaerőpiacra, de gyermekét nem állami vagy önkormányzati bölcsődébe, hanem magán, alapítványi vagy céges bölcsődébe helyezné el, akkor ehhez segítséget kapjon - ismertette Bodó Sándor. Közölte, a támogatás igényléséhez regisztrálni kell a Magyar Államkincstárnál (MÁK), az adatok pontosításához ügyfélkapura, a támogatás folyósításához pedig bankszámlára van szükség.
Elmondta, a szülőnek a magánbölcsőde által kiállított számlát kell a MÁK-hoz beküldenie, amely utalja is a családnak a támogatás összegét, legfeljebb 40 ezer forintot. Ha a térítés díja több, mint 40 ezer forint, a plusz költséget a családnak kell finanszíroznia - tette hozzá az államtitkár. Bodó Sándor megjegyezte, a támogatás részletei a munka.hu oldalon olvashatók.
Kiemelte, 2010-hez képest 333 ezerrel emelkedett a női foglalkoztatottak száma, ami már eléri a 2,2 milliót.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







