12 °C Budapest

Kiderült, mit csináltak a lezárások alatt unalmukban a magyarok: ez mindent megmagyaráz

MTI
2021. március 4. 10:33

Kilép a külpiacra az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt., közép- és hosszútávon pedig régiós szerepre tör a cég, amely a koronavírus-járvány ellenére túlszárnyalta tavalyi árbevételi tervét, az előző évi rekordot is meghaladó, 574 milliárd forintos összeggel, és az európai szinten is kiemelkedő növekedés alapján a vezérigazgató idén is újabb bevételi rekordokra számít. Czepek Gáborral csütörtökön jelent meg interjú a Figyelőben.

A vezérigazgató a terjeszkedés mellett beszélt az újragondolt stratégiai célokról, a Covid-válságra adott gyors válaszlépésekről és a 30 éves vállalat idei üzleti tervének sarokköveiről is.

A cégvezető szerint a Szerencsejáték Zrt. 30 év alatt kiépítette a szükséges szakmai alapokat, tapasztalattal és tőkével is rendelkezik a külföldi megjelenéshez. A terjeszkedés a térség országaiban kezdődhet online sportfogadásokkal. Az első bejelentés a következő hónapokban várható, addig még vizsgálják a lehetséges új piacok üzleti környezetét. Hosszú távon kereskedelmi hálózat létesítésével is bővülhet a társaság külpiaci tevékenysége.

Czepek Gábor a tavalyi eredményekben is igazolva látja a Szerencsejáték Zrt. versenyképességét. A gazdasági teljesítményt a munkatársak és a játékosok egészségének megóvásával sikerült fenntartani, a 2020-as fejlesztések pedig már a koronavírus utáni időkre készültek - tette hozzá.

A járvány kitörése súlyos nehézségeket okozott, hiszen a sportesemények elmaradása ellehetetlenítette a sportfogadási üzletágat, a lottó- és sorsjegy-értékesítését pedig a kijárási korlátozások nehezítették. A visszaesést ugyanakkor a következő hónapokban sikerült ellensúlyozni, így 2020-ban az előző évi rekordot 6 százalékkal meghaladva 574 milliárd forintos árbevétellel zártak, és 190 milliárd forinttal a tiszta játékbevétel is megközelítette a csúcsot. Mindezt elbocsátások és bezárások nélkül sikerült elérni, ami azért fontos, mert az ágazat csaknem 10 ezer embert foglalkoztat - hangsúlyozta a vezérigazgató.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Czepek Gábor az üzleti eredményeket európai szinten is kiemelkedőnek nevezte. A Szerencsejáték Zrt. 2015 és 2019 között átlagosan 13,6 százalékos növekedést ért el, miközben az uniós átlag 4,2 százalék volt. Az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számított tiszta játékbevétel alapján a 6. helyet érték el az Európai Lottószövetség kimutatása alapján, megelőzve az összes régiós versenytársat. A forgalom idén 15 százalékkal bővülhet, vagyis meghaladhatja a 650 milliárd forintot, ezzel együtt pedig a tiszta játékbevétel is csúcsot dönthet. A vállalat vezetője elsősorban a digitális átalakulást tartja a legfontosabbnak a következő évekre, mivel a korszerű adatvédelemmel biztosított informatikai újítások piaci előnyt jelenthetnek. A Szerencsejáték Zrt. már tavaly nyáron bevezette az e-sportfogadást, idén tavasszal pedig új típusú virtuális fogadást indít. A digitális csatornák bővülése mellett ugyanakkor hagyományos elérési pontok sem fognak eltűnni - tette hozzá.

A vezérigazgató az üzleti eredményeken túl kitért a vállalati felelőségvállalásra is. Hangsúlyozta, hogy a Szerencsejáték Zrt. egyszerre felelős a játékosokért, a munkatársakért, a beszállítókért, a szerencsejátékiparért, és a gazdaságpolitikai célok megvalósításáért. "30 éves története során mindvégig megbízható szolgáltatóként működött, és mára az ország 16. legnagyobb árbevételű vállalataként 100 milliárd forint feletti összeggel járulhatunk hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához" - emelte ki Czepek Gábor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm