A zenész nyíltan beszélt anyagi helyzetéről is, elárulva, hogy a folyósított összeg szinte fillérre pontosan kétszázezer forint.
A 2020-as megtorpanás után lassú, de biztos növekedés várható
Konszolidáció, koronavírus járvány és a kormányzati otthonteremtési program alakították idén a hazai ingatlanpiacot. Dr. Hartlieb Balázst, az OTP Ingatlanpont ügyvezetőjét kérdeztük a tapasztalatairól.
.jpg)
Ingatlanpiaci szempontból hogyan jellemezné a 2020-as évet?
2019 után idén is folytatódott a konszolidáció a hazai ingatlanpiacon, lassuló árnövekedés mellett. Ebben a periódusban érkezett a koronavírus járvány, amit a vidéki ingatlanpiac kevésbé érzett meg, de Budapest és a nagyvárosok lakáseladási száma jelentősen csökkent. Ugyanakkor növekedett az agglomerációban található ingatlanok iránti kereslet, a járvány elhúzódásával visszaesett a turizmus, és megjelentek a korábban rövidtávra kiadott lakások, elsősorban az albérleti piacon, bővítve a kínálatot. A nyári hónapokban tapasztalható élénkülés mindenhol jellemző volt, de elsősorban a falvakban, melyben fontos szerepet játszott a Falusi CSOK.
Hogyan reagáltak a vevők és eladók a megváltozott körülményekre?
Az ingatlankeresés és vásárlás során is előtérbe kerültek a digitális megoldások, mint az online szerződéskötés, a videós lakásbemutatás, vagy a távoli azonosítással történő adásvételi szerződéskötés. 2018 óta kínálunk digitális lehetőségeket, többek között a KAPCSOLATIPONT ügyfélfiók révén, ezért a hálózatunk könnyebben reagált a járvány okozta kihívásra.
A vevői alku újbóli megjelenésével kiemelt szerepe van a jó ármeghatározásnak, így tapasztalatunk alapján az ügyfél és a tanácsadó között szorosabb együttműködések jöttek létre. Nő az integrált ingatlanpiaci szolgáltatások jelentősége is, az OTP Pénzügyi Ponttal együttműködve minden OTP Ingatlanpont irodában lehet lakáshitelt, államilag támogatott konstrukciókat, és lakásbiztosítást is igényelni. Fokozódott az igény az otthonteremtési támogatások iránt, és az ingatlanhitelezésben, amely idén szeptemberben érte el a tetőpontját, a hónapban soha nem látott rekord kihelyezést tudtunk elérni.
Milyen változást hozhat 2021?
Úgy gondolom, 2021-ben az ingatlanpiacra több dolog is pozitív hatással lesz, többek között a januárban életbe lépő kormányzati Otthonteremtési program új elemei is. Az ingatlanfelújítás támogatásával várhatóan javul a lakásállomány állapota, ehhez a jövő évtől szigorodó energetikai előírások is hozzájárulnak. Az ismételten 5%-ra csökkentett áfa miatt az új építésű ingatlanok értékesítésének aránya is növekedhet. Végül azok az eddig bizonytalan vevők is döntési pozícióba fognak kerülni, akik elhalasztották az idei évre tervezett ingatlanvásárlásukat.
(x)
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







