Bosnyák tér: a balkáni csomópont Zugló szívében

2009. május 26. 09:32

A zuglói Bosnyák tér megújulásáról egymást érték a hírek az elmúlt egy évben - adott egy balkáni, még mindig nem túl jó hírű XIV. kerületi csomópont, ahol az önkormányzat városközpontot létesítene. A projekt akár a megrendelőnek, a beruházónak és a lakosoknak is örömöt okozhatna. Ehelyett a civilek az önkormányzat által bemutatott, fele ekkora beépítettségű, parkkal ötvözött terv megvalósulását szeretnék látni. Az önkormányzat a beruházóra mutogat, és sajtóhadjárattal igyekszik bizonyítani, hogy félrevezették. A beruházó ezzel szemben a szerződésre és az eddigi tárgyalásokra hivatkozva nyílt közleményben cáfolta a sajtóban megjelent torzításokat és vádakat. Az OGH hírügynökség a Mundo-projekt egyre terebélyesedő ügyének próbált utánajárni.

Az ügy érdekessége, hogy a zuglói önkormányzat a beruházó tervével kapcsolatban támogatóan lépett fel egészen 2008. november 19-éig, amikor is a projekt közönség előtti bemutatása a civilek körében felzúdulást váltott ki. A tiltakozás oka a számukra korábban bemutatott és a kivitelezendő terv közti különbség volt, ahol fele akkora beépítettség és hatalmas park szerepelt még. Weinek Leonárd polgármester gyors sajtótájékoztatót tartott, melyen úgy nyilatkozott, hogy a beruházó tervei megváltoztak az eredeti ötletpályázathoz képest, melyet - érthetetlen módon - csak novemberben fedeztek fel.

Ettől kezdve a Mundo névre keresztelt projektellen gyakorlatilag sajtóhadjárat indult, ahol a "cipősdoboz" víziója, a kevés zöld felület, a túlzott beépítettség, a 30 métert meghaladó magasság szakmai vádjai mellett a beruházót gyakorlatilag az önkormányzat és a lakosok szándékos félrevezetésével is illették. A beruházó közel fél évig értetlenül állt az eset előtt, majd sajtóközleményt adott ki, hogy tisztázza magát a vádak alól.

A vitát gerjesztő helyzet megértéséhez vissza kell mennünk 2006-ba, amikor a zuglói önkormányzat pályázatot írt ki a Bosnyák téri városközpont megvalósítására. A problémát vélhetően az okozta, hogy két pályázatot is indítottak: első körben látványtervet vártak, melyet a Ras Kft. nyert meg. A nyertes pályaművet azon melegében a lakosság elé terjesztették, mely nagy tetszést aratott. Rövidesen kiderült, hogy ingatlanfejlesztői oldalról nem megvalósítható a terv, így csak egy szép álom maradt, mivel a kivitelezésére nem vállalkozott senki. Ezt követően kiírtak egy másik pályázatot, ahol a beruházóktól funkcióját, hasznosítását tekintve a Ras-tervhez hasonló pályamunkát vártak.

A beruházói pályázaton a lengyel érdekeltségű Echo Investment terve nyert, akivel a Zuglói Önkormányzat szerződést is kötött, melyben a leendő városközpont területét a zuglói sportközponttal, uszodával együtt eladták. Az önkormányzat a terület rendezéséhez a piac felújítására és egy másik sportpálya fejlesztésére ígéretet tett, melyet az eddigitől eltérő pályázattal kívántak kivitelezni.

Az Echo Investment képviselője, Ahmet Cetin projektmenedzser nyilatkozott, miszerint a szerződésben foglaltak alapján cégük feladata nem a Ras-terv megvalósítása volt, hanem annak továbbfejlesztése, felhasználása. Épp ezért értetlenül állnak a sajtóban megjelent vádak előtt, hiszen a projekt elindítása az önkormányzattal való folyamatos egyeztetés és együttműködés mellett történt illetve történik jelenleg is. A projektmenedzser a problémára reagálva kijelentette: "továbbra is kapcsolatban vagyunk az Önkormányzat képviselőivel, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan minden kétséget eloszlatunk a projekttel kapcsolatban." A beépítettség egyébként a zuglói szabályozásnak maximálisan eleget tesz, a Mundo beépítettség 10%-al kevesebb az engedélyezettnél, míg a zöld területek aránya az előírást 30%-al meghaladja. Ezen kívül a magassági előírás 27 méter, melyet az épület sehol sem halad meg.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szakmai vádaknak erősen ellentmond az a tény, hogy a beruházó tervét 2008 nyarán a Központi Építészeti - Műszaki Tervtanács és a Fővárosi Tervtanács is egyhangúlag elfogadta. Fenyverneky Sándor főépítész úgy válaszolt, hogy a szakmai grémium városrendezési és szépészeti szempontok alapján bírálta a Mundo tervét. Kiemelte, hogy a beruházók ritkán engedik az építészt kreatívan tervezni, ezért is örültek annak, hogy az Echo esetében példaértékű tervezés folyt. Az épület dobozszerűségét teljesen nonszensznek tartja, röviden és tömören úgy fogalmazott, hogy "aki cipősdobozt akar látni, az nézzen meg egy hipermarket áruházat. Azok építészeti szempontból valóban nem túl jó hírű projektek, a Mundo ellenben egy vegyes funkciójú épületegyüttes, amelyet maximálisan támogat a tervtanács." A szakember a sajtóhírek állításával szemben szakmai körökben nem hallott a terv negatív megítéléséről, sőt, kifejezetten pozitív visszhangokat és véleményeket ismer. Elmondása alapján ennek éppen az az oka, hogy itt végre házat terveztek, melynek a legtöbb plázával ellentétben ablakai is vannak, ráadásul ötletes építészeti megoldással kivitelezve.

A civil szervezetek közül a Civil Zugló Egyesület képviselője, Várnai László nyilatkozott - elmondása szerint a zuglói lakosokat képviselve ők elsősorban sportpályát, zöld területet szerettek volna, ha megkérdezték volna őket időben. A városközpont terve kapcsán nehezményezte, hogy a lakosokat félrevezették a Ras-tervvel, a Bornyák téri piac és az uszoda hiányát pedig egyenesen pótolhatatlannak tartanák. Az önkormányzat a piac felújítására és sportkomplexum létesítésére korábban egyébként ígéretet is tett.

A legújabb fejlemények szerint az önkormányzat képviselőtestülete és a polgármester a helyi lapban üzenget egymásnak, hogyan kellene a projektet megbeszélniük. Reméljük, hogy a kommunikációs hadviselés helyett a nyílt színi békekötés után mindenki örömére egyetértésben születik újjá Zugló egy emblematikus területe. És a történet vége még akár happy end is lehet (OGH).

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem