Dunaújvárosban készül nagyszabású beruházásra a Casaro Hungary. A projekt első lépéseként megvásárolt az ingatlanberuházó cég egy közel 50 ezer négyzetméteres telket a Duna-parti városban.
A vidéki bevásárló központokat építő Casaro következő projektjét Dunaújvárosban valósítja meg, jelentették be szerdán Budapesten. Az ingatlanberuházó vállalat a napokban egy 40 900 négyzetméteres telket vásárolt a városban, mely területen a tervek szerint hamarosan egy 15 ezer négyzetméteres bevásárló és szolgáltató központ épül majd, mely számos új szabadidős lehetőséget is kínál majd a város lakói számára.
A cég közlése szerint a beruházás teljes értéke előreláthatólag eléri a 23 millió eurót, azaz a mintegy hatmilliárd forintot. Mint Shlomi Shlomovitz, a Casaro ügyvezető igazgatója elmondta, "ez az adásvételi ügylet egy újabb fontos lépés a cég tudatos fejlődésében. A Casaro a közeljövőben már nem csak Magyarországon, hanem Szlovákiában és Romániában is tervez további projekteket. Bízunk benne, hogy a dunaújvárosi beruházás nem csak üzleti szempontból lesz sikeres, hanem a város életében is pozitív változást hoz."
A Casaro Hungary jelenleg Tiszaújvárosban szintén egy bevásárló-központ építésén dolgozik. Az ottani Piramis Center megnyitását 2008. november 15-ére tervezik. A cég további futó projektjei: egy 10,000 m2-es bevásárlóközpont Szekszárdon, 2009 novemberi átadással, egy 48 lakásos társasház Budapesten, 2010 első negyedévi átadással, illetve a "Midas House" projekt, egy 84 lakásos társasház Budapest 13. kerületében, 2010. második negyedévi átadással.
A Casaro nemzetközileg elismert ingatlanvállalat, mely sokéves tapasztalattal rendelkezik magyarországi közép- és hosszú távú projektek menedzselésében és megvalósításában. Eddigi beruházásai közt budapesti és vidéki társasházak, valamint több nagyvárosban épülő Piramis Center bevásárlóközpontok szerepelnek.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








