A bejelentésre kerülő fejlesztések megszaporodása újra reményt ébreszthet azoknak, akik az elmúlt évek pangását látva pesszimistán látták legnagyobb hazai tavunk, a Balaton jövőjét. Több kis- és középvállalkozás, illetve az SCD Holding is bejelentette, szeretne újabb beruházásokat végrehajtani a Balaton környékén - írja a Napi.
Siófokon, bár a 3-4 évvel ezelőtti fejlesztési láz alábbhagyni látszik, még mindig erős a kereslet az építési telkek iránt. A Sió Áruház helyén például a bontás után megindulhat a Sió Pláza építése. Az Aranyparton pedig az OTP Ingatlan Zrt. fogott nagyszabású beruházásba.
A Fadesa által tervezett szálloda megépítése egyelőre még várat magára, a fejlesztő ugyanis csakis akkor kezd bele az építkezésbe az Ezüstparton, ha talál a 4 vagy 5 csillagos létesítményhez megfelelő üzemeltetőt. Biztosan megkezdődik ezzel szemben annak a 200-250 apartmanos villaparknak az építése, melyet várhatóan még a 2009-es befejeznek.
A Port Said Kft. Beruházásával várhatóan Zamárdi is bekapcsolódik majd a balatoni hajózásba, a 300-350 helyes jachtkikötő létesítése a tervek szerint 2 milliárd forintot emészt majd fel.
A Balaton környéki beruházások esetében visszatartó erőt jelenthet, hogy a személyes érdekes összeütközése miatt a fejlesztéseket gyakorta megtámadják a szomszédok, ezért azok lassabban haladnak. Az önös érdekek mellett azonban a munkálatokat a Balaton-törvény is lassítja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Úttörőnek bizonyulhat az SDC Holding 7 éves fejlesztése terve, abban az esetben ugyanis, ha a társaságnak sikerül végigvinnie az engedélyeztetési eljárásokat, az utat nyithat egyéb fejlesztések előtt is.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







