Ezentúl azok a nyugdíjasok is kaphatnak távfűtési támogatást, akik nem közvetlenül a szolgáltatónak fizetnek, hanem társasház vagy lakásszövetkezet útján egyenlítik ki a számlát - jelentette be Batiz András kormányszóvivő.
Az előzetes becslések szerint több tízezer idős embernek nyílik meg így a lehetősége a támogatás igénybevételére.
Batiz András elmondta azt is, hogy a távfűtési támogatás visszamenőleg jár, azaz, aki megfelel a feltételeknek, és május 31-ig bejelenti igényét az önkormányzat jegyzőjénél, 2005. október elsejétől megkapja a támogatást. Az igények összesítése után először 2006 júliusában érkezik a pénz egy összegben az idős emberekhez, majd november 30-ig havonta.
Batiz András emlékeztetett, hogy 2005 októberétől 2006 márciusáig havi kétezer forint, míg 2006 áprilisától szeptember végéig ezer forint a támogatás havonta, ami egy évben összesen 18 ezer forintot jelent.
Kiemelte, hogy 2005 októberétől mostanáig körülbelül 70 ezer, nehéz körülmények között élő nyugdíjasnak több mint 800 millió forintot utalt a nyugdíjfolyósító főigazgatósága.
A támogatás igénybevételének feltételei kapcsán a kormányszóvivő elmondta: ha a nyugdíjas egyedül él egy távfűtéses lakásban, akkor kérhet támogatást, ha előző havi bevétele nem éri el a nyugdíjminimum háromszorosát, azaz 75 300 forintot.
Ha többen élnek egy háztartásban, akkor az egy főre jutó bevétel nem érheti el a nyugdíjminimum kétszeresét, azaz 50 200 forintot
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.
Otthon legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 3. 05:32

Pénzcentrum | 2026. szeptember 2. 19:04

Agrárszektor | 2026. szeptember 2. 20:31




