Öt büntetés-végrehajtási intézetben összesen 76 fogvatartott tett sikeres vizsgát burkolóképzésből.
Feltűnően kevés túlórapénzt fizettek ki számos tankerületben az elmúlt években a pedagógusoknak, pedig a tanárhiány, a túlterheltség és a koronavírus-járvány miatt rengeteget kellett helyettesíteniük a tanároknak.
Óriási a szórás, hogy az egyes tankerületekben mennyi pénzt fizettek ki a tanári túlórák után – akár negyvenszeres különbségek is előfordulnak. Baján 2020-ban, a koronavírus-járvány idején havi 300 forintot kapott egy tanár átlagosan, a szigetszentmiklósi tankerület iskoláiban viszont 12 ezer forintra jött ki az átlag a 24.hu számításai szerint.
Egy tanári túlóra után nagyjából 4 ezer forintot kellene fizetnie a tankerületnek, ez azt jelenti, hogy a legtöbbet fizető szigetszentmiklósi tankerületben is csak havi 3 óra túlmunkát számoltak el a pedagógusoknak, míg egyes tankerületben évi egyetlen túlóra jön ki a közzétett adatokból. És mivel átlagokról van szó, akadhatnak olyan tanárok, akik egy fillér túlórapénzt sem kaptak.
A szakszervezeti vezető szerint a tankerületek trükköznek a tanárok túlórapénzével, amit a számok is bizonyítanak. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elmondta, hogy ahol jóindulatú a tankerületi vezető, ott megpróbálják rendesen elszámolni a túlmunkákat, de sok helyen mindent megtesznek, hogy ne kelljen fizetni. Azt is felsorolta, milyen trükköket vetnek be a tankerületi igazgatók és az intézményvezetők a túlórapénz kifizetésének elkerülésére.
Az eseti helyettesítésnél például 30 alkalommal történt helyettesítés fölött kell csak helyettesítési díjat fizetni egy tanévben. Így azt a kollégát, aki 29 óránál jár, inkább nem küldik helyettesítésre - így fordulhat elő, hogy a matektanárt nem szaktanár helyettesíti, mert ő átlépné a 30 órát. Osztályösszevonásokkal is el tudják kerülni a pluszkiadásokat a tankerületek: ha mondjuk hiányzik az angoltanár, akkor az angol csoportot összevonják a francia csoporttal, és a franciatanárnak nem kell a túlmunkáért fizetni emiatt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lehet sakkozni a kötelező óraszámokkal is, mert a törvény szerint 22 és 26 között lehet egy pedagógus kötelező óraszáma. Ha 26 órában állapítják meg egy intézményben az óraszámokat, akkor kevesebb tanárra van szükség. Van, ahol az ebédeltetéseken és a gyerekfelügyelettel járó külön programokon spórolnak, és azokat nem számítják be a tanárok túlmunkában elszámolható munkaidejébe.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






