Így kopik el Andy Vajna öröksége: kézről kézre adják a néhai filmmogul cégeit?

2020. július 9. 09:01

Május közepe óta már nem közvetlenül Vajna Tímea a tulajdonosa annak a több tízmilliárd forintnyi cégvagyonnal rendelkező AV Perfect Kft-nek, amit férjétől, a néhai Andy Vajnától örökölt. A társaság egy frissen alapított Las Vegas-i céghez került, amely azonban nem független Vajna Tímeától, illetve a férjének korábbi üzlettársától, Samuel Russell Falconellótól sem.

Az AV Perfect Kft. jelentőségét az adja, hogy ez az a vállalat, amelybe Andy Vajna lényegében bepakolta a vállalati érdekeltségeit hosszú évek óta összefogó AV Investments Kft-t, amikor halála előtt néhány héttel átszervezte a cégbirodalmát - írja a G7. Éppen ezért azt követően, hogy az egykori filmmogul tavaly januárban elhunyt, az örökléssel kapcsolatban a legfontosabb kérdés az volt, hogy ez a cég kihez kerül.

Maga a cégstruktúra eddig sem volt egyszerű. A Vajna-birodalom központi vállalata Magyarországon a már említett AV Investments Kft. volt, ez fogta össze mások mellett a kormánybiztosként is ténykedő Andy Vajna kaszinóit, ingatlancégeit és médiaérdekeltségeit, köztük a TV2-t is. A vállalat sokáig offshore cégek tulajdonában állt, egy idő után azonban Andy Vajna - akit sokat támadtak offshore érdekeltségei miatt - végül a nevére vette.

Másfél évvel ezelőtt, mindössze egy hónappal a halálát megelőzően viszont egy sor ügylettel úgy alakította, hogy az AV Investments ismét egy amerikai vállalathoz került. Az új tulajdonos a Cinergi Pictures Entertainment Inc. lett, az AV Perfect Kft. pedig ez utóbbi cégnek a többségi részesedését szerezte meg.

Ezt a céges vagyont örökölte meg az itthoni hagyatéki eljárás lezárása után Vajna Tímea, akit tavaly októberben be is jegyeztek az AV Perfect Kft. egyedüli tulajdonosaként.

Mindenesetre a Vajna-hagyaték 2019-ben is jelentős pénzt hozott új tulajdonosának, az AV Investments ugyanis nagyon masszív nyereséget termelt, és ezt teljes egészében ki is fizette osztalékként. A pár napja leadott éves beszámoló szerint a tulajdonos több mint 37 millió dollárt, azaz nagyjából 11,6 milliárd forintot vett ki a vállalatból, igaz ennek egy jelentős részét már korábban osztalékelőlegként, a közelmúltban csak a maradék 4,5 millió dollárt fizette ki a holdingcég.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 15. 21:04
Agrárszektor  |  2026. október 15. 20:27