Egy felmérés szerint Magyarországon a rejtett gazdaság forgalma elérheti a 22 milliárd eurót, azaz a GDP 24 százalékát. A készpénzhasználat csökkentésével, az elektronikus fizetés növelésével jelentősen javítani lehetne ezen az arányon.
A magyar rejtett gazdaság hozzávetőlegesen a GDP 24 százalékának felel meg - ez a legfontosabb, hazánkra vonatkozó megállapítása annak a kutatásnak, amelynek eredményeit ma ismertette a Visa Europe és az A.T Kearney menedzsment tanácsadó cég.
Jacek Krawczynski, az A.T. Kearney szakértője a tanulmányt bemutató mai sajtótájékoztatón elmondta: a rejtett gazdaság olyan jogszerű, legális tevékenységeket takar, amelyet bizonyos okokból (például adózási kiskapuk miatt) nem jelentenek be a hatóságoknak. Ilyen például a be nem jelentett munka, vagy a bűncselekménynek nem minősülő adóelkerülés. Sok esetben a rejtett gazdaság olyan hétköznapi okok miatt alakul ki, mert az állampolgár túl bonyolultnak tartja az adóbevallást, ezért nem jól tölti ki azt.
Az is jól megfigyelhető jelenség -főleg a volt szocialista országokban- hogy bizalmatlanok vagyunk az állammal szemben, ezért veszünk inkább részt a rejtett gazdaságban.
A kutatás megállapítja, hogy amennyiben egy piacon 10 százalékkal növelnék az elektronikus fizetés -például a bankkártyás fizetés, az online banki átutalás, a csoportos beszedési megbízás- arányát, az akár 5 százalékkal is csökkentené a rejtett gazdaság mértékét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felmérés szerint tehát az ATM-használat, a készpénzfelvételek számának csökkentésével is csökkenthető a szürkegazdaság: a rejtett gazdaság ugyanis alapvetően készpénz alapú. A készpénzben létrejött tranzakciókat ugyanis szinte lehetetlen nyomon követni, ezért az árnyékgazdaság szinte minden formája ezt használja fizetőeszközként.
Magyarországon a kártyás fizetés aránya alacsonynak mondható, az egy főre jutó évi mintegy 80 tranzakcióval elmaradunk az EU-átlagtól. Bár Budapesten és a nagyobb városokban egyre több a bankkártya, és bővül a kártyahasználat is, a POS-penetráció (azaz a kártyás fizetés lehetősége) az EU-átlaggal szemben szintén alacsonynak mondható.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








