11 °C Budapest

Ömlik a tőke a befektetési alapokba

2009. december 10. 12:02

Friss tőkebeáramlás szempontjából a befektetési alap piacon november volt a második legerősebb hónap eddig az idei évben, ráadásul ebben újra nagy szerepet játszottak a lakossági befektetők, akik hosszú idő után megint bizalmat szavaztak az alapoknak.

"Az idei év második felének kiugró tőkepiaci eredményei, és a fokozatos kamatvágások meghozták a lakossági befektetők kedvét is a befektetési alapok iránt, így az intézményi befektetőket néhány hónap késéssel már követik ők is." - magyarázza a novemberi adatokat Temmel András, a BAMOSZ főtitkára. Mint mondja: a piaci feltételek javulása továbbra is fenntartja a befektetők érdeklődését, a jelenlegi kamatkörnyezet pedig jó alapja annak, hogy ha nem történik drámai változás, továbbra is kedvező időszak előtt álljon a piac.

A BAMOSZ tagjai által kezelt befektetési alapok novemberben összesen 71,1 milliárd forintot vonzottak, amellett vagyonukat a piaci teljesítmények is 13,3 milliárd forinttal növelték. Bár egyes magasabb kockázatú alapokból - vegyes és részvényalapok, abszolút hozamú alapok - vontak ki tőkét a befektetők, ennek mértéke nem volt számottevő, így összességében a novemberi 3%-os bővülést követően, a hónap végén a BAMOSZ tagok 416 hazai befektetési alapban 2910 milliárd forintot kezeltek.

A legnépszerűbbek továbbra is a nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok: az összvagyon többségét (61,9%) ezek adják, ráadásul novemberben az átlagnál is valamivel gyorsabban, 4,1%-kal nőtt az ilyen típusú alapokban kezelt vagyon. Összesen 59,4 milliárd forint friss tőke érkezett ilyen termékekbe, a hozam pedig az októberihez hasonló mértékű, 12,3 milliárd forinttal növelte a befektetéseket.

A leggyorsabb havi növekedést a kötvényalapok érték el, elsősorban a hazai rövid kötvényalapok jelentős tőkevonzása miatt. A kötvényalapok a hónap során 22,4 milliárd forintot vonzottak, ezen felül 1,3 milliárd forint hozamot értek el. A rövid kötvényalapok vagyona 24,9%-kal nőtt, ez 22,8 milliárd forint friss tőkéből, és mintegy 800 millió forint hozamból jött össze. A hosszú kötvényalapok mintegy 460 millió forintos hozama mellett ezekből a termékekből viszont mintegy 400 millió forint tőkekivonás történt a hónapban. Vagyonuk így összességében alig nőtt. A kötvényalapok száma összesen két új alap indulásával 27-re nőtt, összvagyonuk 10,3%-kal nőtt, így a hónap végén az alapok vagyona 253 milliárd forint volt.

Emelkedett a pénzpiaci alapok vagyona is, 4,1 %-kal. Ezekbe a termékekbe 38,4 milliárd forint friss tőke érkezett, és a hozamok is 4,9 milliárd forinttal növelték a vagyont, ami a hónap végén 1099 milliárd forint volt. A kategória 73%-át jelentő likviditási alapok száma 28-ra, vagyonuk 3,4 százalékkal nőtt. A befektetők 19,8 milliárd forintot fektettek be újonnan, és az átsorolt alapok hatására is 2,8 milliárddal nőtt a vagyonuk. Emellett a likviditási alapok vagyonát még 3,6 milliárd forint hozam is növelte. A legtöbb új befektetés a hazai likviditási és pénzpiaci alapokba érkezett, de jelentős volt az érdeklődés az euróövezeti alapok, és a dollár pénzpiaci alapok iránt is. Egyedül a dollár likviditási alapokból vontak ki a pénzt a befektetők. Leggyorsabban a bolgár levás pénzpiaci alap vagyona nőtt.

A hónapban tovább gyorsult a tőkebeáramlás az ingatlanalapokba is: ezek összesen 13,8 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és 2,3 milliárd forint hozamot is termeltek. A 22 ingatlanalap vagyona így összességében 6%-kal nőtt, összvagyonuk a hónap végén 284 milliárd forint volt, amely az alapok összvagyonának 10%-a. Idén először nőtt a tőkekivonás ellenére is a hazai ingatlanalapok alapjainak vagyona is, igaz alig több mint fél százalékkal. (Ezekben a termékekben 30 milliárd forint fekszik.)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csökkent viszont a befektetők lelkesedése a részvényalapok iránt: az elmúlt hónapban 1,4 milliárd forintot vontak ki ezekből a termékekből. Ennek ellenére vagyonuk így is 1,2%-kal nőtt, hiszen piaci teljesítményük 5,3 milliárdot hozott a konyhára. A részvényalapok száma egy alap megszűnésével 59-re csökkent, vagyonuk a hónap végén 331 milliárd forint volt. Ezen belül a részvényalapok háromnegyedét kitevő részvénytúlsúlyos alapok vagyona 0,8 százalékkal nőtt: bár 2 milliárd forint ismét elvándorolt belőlük, 4,1 milliárdos hozam keletkezett rajtuk. A tiszta részvényalapok vagyona viszont 630 millió forint friss tőke és mintegy 1,2 milliárd forint hozam eredményeként 2,4%-kal nőtt. Leggyorsabban ismét az észak-amerikai részvényalapok vagyona nőtt.

Nem fordult meg a trend a nyilvános garantált alapok esetében sem: összvagyonuk ismét 1,3%-kal csökkent, így az a hónap végén 406 milliárd forint volt. A hét milliárd forint tőkekivonás - ez elsősorban a lejárt és nyíltvégűvé alakított alapokból kivont tőke - mellett a piaci teljesítmények viszont mintegy 1,6 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. (Ezek az adatok még nem tartalmazzák a jegyzés alatt lévő alapok adatait.)

Ami a kisebb alapkategóriákat illeti: a vegyes alapok vagyona 0,4%-kal, 96 milliárd forintra nőt annak ellenére, hogy 140 millió forintot vontak ki ezekből az alapokból. (Piaci teljesítményük viszont 550 millió forinttal növelte vagyonukat.) A 12 egyéb alap vagyona novemberben 2%-kal, 22 milliárd forint fölé nőtt. A hónapban mintegy 100 millió forintot vonzottak ezek a termékek, amelyek mintegy 340 millió forint hozamot értek el. A 25 nyilvános származtatott alap vagyona 3%-kal nőtt, november végén 58 milliárd forint volt. A hónap során mintegy 1,3 milliárd forint friss pénzt vonzottak, a piaci teljesítmények pedig további 400 millió forinttal növelték az alapok vagyonát.

Alig valamivel nőtt a a zártkörű értékpapíralapok vagyona is: 3,8 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, miközben ezek teljesítménye viszont 3,4 milliárd forinttal csökkentette a vagyont. Az intézményi alapokon belül novemberben ismét csak a részvényalapokba érkezett jelentős friss tőke, míg a pénzpiaci alapból tőkekivonás történt, leggyorsabban viszont a garantált alapok vagyona nőtt. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 361 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 12%-a.

PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm