Nyár végén számoltunk be a világhálón terjedő "napi fix X%-os kamat" jellegű konstrukciók veszélyeiről, nem is kellett sokat várni, megjelent az első magyar oldal, mely minden jogot fenntartva garantált napi 2.28%-os kamatot ígér a befektetőknek. Természetesen a konstrukcióval kapcsolatban több dolog sem tiszta, így óva intünk mindenkit a befizetéstől! Vegyük csak szépen sorra, mit kell tudni ezekről a "vállalkozásokról"!
Mintegy mellékesen jegyeznénk meg, hogy erre az "egyedülálló, csak itt, csak most" ajánlatra a Google szponzorált linkjei között akadtunk rá a befektetés címszó alatt, ahol igen szép szomszédságot kapott a hirdetés... A PSZÁF a Fogyasztókért talán a legtökéletesebb, ami a közelébe kerülhetett, hiszen aki egyszer befizet, annak nagy valószínűséggel úgyis szüksége lesz valamilyen hivatalos szervre, hogy elpanaszolja sérelmeit.

Korábbi cikkünkben kitértünk már arra, hogyan is húzták csőbe a hasonló külföldi site-ok ügyfeleiket. A recept eléggé egyértelmű: először mindenki kicsiben, bizalmatlanul próbálkozik, befizet néhány dollárt (merthogy dollárban kell befizetni egy virtuális pénztárcán, az e-Goldon keresztül, ami már önmagában is gyanús...). Eleinte a napról-napra elégedetten szemlélhetjük a monitoron, amint egy egyszerű kis szoftver mindig felszorozza az összeget a megadott kamat időarányos részével, végül feltámad bennünk a különleges vágy, hogy megnézzük, láthatunk-e újra pénzt az üzletből. Az első, értelemszerűen kisebb összegű kifizetések általában rendben szoktak menni, hiszen megéri becsábítani a nagyobb összegeket...egy bizonyos pont után azonban hirtelen lezárul a rendszer és a ki- befizetéseket befagyasztják, a "befektetők" pedig várhatnak a pénzükre. (Ez számos külföldi site esetében megtörtént már, az eseteknek pedig magyar károsultjai is vannak!)
Most akkor garantált vagy extrém kockázatú?
Az előbbiek ismeretében a magyar oldalra bukkanva joggal vetődött fel bennünk a kérdés, vajon miért is ne hagyjuk a pénzünket pihenni (merthogy ez szlogen...), mit is csinálnak vele. Nagyot nem kellett csalódnunk, a kreativitás legcsekélyebb szintjét is nélkülözi a magyar "vállalkozó", aki külföldi társaihoz hasonlóan európai ingatlan- és részvénybefektetésekkel, FOREX devizapiaci befektetésekkel és más pénzalapokba való befektetésekkel biztosítja a vonzó hozamot.
Természetesen az oldal ajánlásos formában működik, minél több ismerősünket rántjuk magunkkal, annál több kifizetetlen virtuális dollárral gazdagodhatunk. Aggodalomra persze elvileg semmi okunk nem lehetne, hiszen "befektetési szakértők csoportja, professzionális menedzserek és ingatlan-befektetési szakértők" igazgatják a befektetett pénzt. Azért szívesen megnéznénk a szakértők papírjait, azonban nemhogy erre nincs mód, még egy egyszerű telefonszám vagy e-mail cím sincs feltüntetve az oldalon, csak úgy léphetünk kapcsolatba gazdagodásunk elősegítőjével, hogy egy űrlapon begépeljük üzenetünket, amire senki nem válaszol. (Persze az üzenet kellemetlen kérdéseket feszegetett, lehet hogy a hiszékeny befektetők számíthatnak valamilyen válaszra.)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az pedig végképp összeegyeztethetetlennek tűnik, hogy az oldal működését veszélybe sodró befizetéseket egyszerűen elutasíthatják. (A legnagyobb befektető 500 dolláros nagyságrendben mozog.) A befektetési célpiacként felvázolt apró szegmensek, mint például a fejlett tőzsdék és a devizapiacok azért tán felszívnának ennél kicsit nagyobb összeget is és a profi befektetői stáb talán elboldogulhatna még néhány nulla láttán is. Persze valószínűleg szó sincs profizmusról csak egy elégségesre sikerült angol érettségi eredményről, mely már elég volt egy külföldi tucat-oldal lefordításához, hogy megindulhasson a lehúzás...
És ha még valaki bízna, csak még egy érdekesség: a fenti hirdetésben garantált 2.28% szerepel, míg az oldalon elrejtve a következő bekezdés is megtalálható: "Mielőtt elkezd befektetni, kérem vegyen figyelembe egy fontos tényt: mindennemű pénzbefektetés bizonyos kockázattal jár és kockázatmentes befektetés nem létezik (még akkor sem, ha banki lekötésű határidős betétről beszélünk). Programjaink nemcsak a nyereségkulcsok tekintetében különböznek egymástól, hanem a kockázat mértéke szempontjából is. Soha ne fektessen be nagyobb összeget, mint amennyit hajlandó elveszíteni. Valójában programjainkat tényleges veszély csak nagy és váratlan devizapiaci változások, világméretű katasztrófák, elemi csapások, baleset vagy más rendkívüli, a működtető által nem befolyásolható események veszélyeztetik.(pl. háború)"
Egyik pillanatban még garantált, a következőben pedig ne fizessünk be több pénzt, mint amit hajlandóak vagyunk elveszíteni...hát nem ez az a hely, ahova értelmes emberek pénzt tesznek!
A PSZÁF-nál kérdésünkre elmondták, hogy rengeteg hasonló bejelentéssel találkoztak már, ám az esetek többségében a szálak az Egyesült Államokba vezetnek, mire pedig sikerül beazonosítani a csalókat, addigra azok másik államba menekülnek. Amit fogyasztóként tehetünk, mindössze annyi (a józaneszünk használata mellett), hogy a felügyelet honlapján lévő "figyelemfelhívó közlemények" között megtekintjük az igen terebélyes táblázatot, mely érdekes lehetőségeket kínáló cégeket tartalmaz, akiket érdemes nagyívben elkerülni!

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


