Rengeteg magyar kap most fontos levelet a NAV-tól: ki ne dobd, ez áll benne
Azok is kapnak levelet, akiknek az adóbevallás tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.
Azok is kapnak levelet, akiknek az adóbevallás tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.
Apró, ám bizakodásra okot adó módosítás jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben a Széchenyi Kártya Programhoz kapcsolódóan, fedezték fel a Bankmonitor szakértői.
A tavaly bevezetett extraprofitadóba nyúlnak bele jelentősen, ami durván érintheti a nagyvállalatokat.
A magyarországi megélhetési válság idején az indokolatlan különadók csak tovább szorongatják a magyar állampolgárokat.
Nem kell lemondaniuk a magyaroknak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény hatálya után dolláros befektetésekről.
Mások mellett Molnár Anikónak és a VV több szereplőjének is tételesen adóznia kell a bevételek után, vállalkozóként vagy adószámos magánszemélyként.
A jogkövető adózók továbbra is támogatásra számíthatnak a kisebb hibák javításában, a szándékos adóelkerüléssel szemben ugyanakkor határozottan fellép az adóhivatal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelten figyeli azokat az adózókat, akiknél korábban kockázatos cégkapcsolatokat, vagy adóelkerülő magatartást tárt fel.
Többszázmilliós költségvetési csalás miatt folytat eljárást a NAV egy társaság ellen, akik napelem pályázaton is csaltak.
Szabó István, a Logosz cégcsoport ügyvezetője: a székhelyszolgáltató nem cégtemető.
Magyarországon nagyságrendileg 15-20 ezer céget érint a transzferár dokumentációs kötelezettség.
Havi 50 ezer forint fizetésével pedig 108 ezer forintban határozza meg a törvény a társadalombiztosítási ellátások számításának alapját, amely nem ígér magas nyugdíjat.
A napokban kapták kézhez a balatoni üdülőtulajdonosok az idei évben fizetendő építményadóról szóló csekkeket. Volt, ahol látszólag békésen fogadták a sokszor jelentősen megemelt fizetnivalót.
Az adóhatóság azt is elárulta, hogy a legegszerűbb elintézni a kötelező ügyletet.
A medvehagyma levele saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben és kizárólag nem védett területeken gyűjthető.
Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét.
A gépjárműadó első részletét március 16-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.
A szándékos adóelkerüléssel szemben határozottan – a jogszabályokban biztosított eszköztárral – fellép a hivatal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak több adatbázis, megannyi információ áll rendelkezésére, hogy kiszűrjék azokat az adózókat, akik magáncélú kiadásaikat vállalkozási költségnek próbálják álcázni, és így akarnak többletbevételhez jutni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette 2023. évi ellenőrzési tervét. Kiemelt figyelmet fordítanak az elektronikus kereskedelemre és az étrendkiegészítőkre.