Több száz doboz zárjegy nélküli cigaretta és egy fegyver került elő egy hátrahagyott autóból Budapesten.
Kész, ennyi volt: teljesen felforgatják a hungarikumok rendszerét, milliárdos támogatásokat fagyasztottak be
Teljesen felülvizsgálják a hungarikumprogramot, mivel az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium szerint a rendszer a jelenlegi formájában fenntarthatatlan. A jövőben politikai megfontolások helyett kizárólag szakmai alapokra helyeznék a cím odaítélését, a folyamatban lévő idei pályázatok kifizetését pedig a költségvetés áttekintéséig felfüggesztették.
A tárca célja, hogy a hungarikum megnevezés visszanyerje eredeti rangját, és valóban olyan kiemelkedő, széles körben elismert értékeket jelöljön, amelyek mögött valós szakmai teljesítmény áll, és méltán részét képezik a nemzeti identitásnak. A minisztérium álláspontja szerint nem helyes, hogy kulturális súlyukban, értékükben és jelentőségükben alapvetően eltérő elemeket pusztán a cím miatt azonos szinten kezeljenek, ezért a korábbi döntéseket és a minősítési gyakorlatot egyaránt újraértékelik.
A rendszer átalakítása közvetlenül érinti a HUNG-2026 pályázatot is, amelynek keretösszegét a tavaszi választások előtt nem sokkal 1,15 milliárd forintra emelték. A Herman Ottó Intézet már tájékoztatta a nyerteseket, hogy a támogatások folyósítása további értesítésig szünetel. A pályázókat felhívták arra, hogy a vállalt programokat jelenleg csak saját felelősségükre valósíthatják meg, a folyamat lezárásáról és a végleges döntésről pedig a későbbiekben kapnak tájékoztatást - írta a Telex.
A hungarikumok száma idén haladta meg a százat, legutóbb a töpörtyűs pogácsa és a vecsési savanyúság került be a gyűjteménybe. A Magyar Értéktár listája eközben az ultival és Kincsemmel bővült, a korábbi agrárminiszter hivatali ideje alatt pedig többek között a déli harangszó és a csárdás is megkapta az elismerést.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






