Az eredeti megállapodás 2026-ra 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, ehhez képest az idei év első felében a hazai GDP mindössze 1,7 százalékkal bővült.
Meglepő számok érkeztek Európa legnagyobb gazdaságából: közelebb van a visszaesés, mint hinnénk?
A német ipar márciusban havi összevetésben 5 százalékos megrendelésnövekedést ért el, jócskán felülmúlva az elemzői várakozásokat, ám a kedvező adat mögött részben az iráni konfliktus miatti előrehozott beszerzések és készletfelhalmozás állhat, ezért a kilátások továbbra is bizonytalanok.
A német Szövetségi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az új ipari megrendelések márciusban 5 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest – írja a Handelsblatt. Az adat különösen figyelemre méltó, mert a Reuters által megkérdezett közgazdászok mindössze 1 százalékos bővülésre számítottak. A nagy megrendeléseket kiszűrve 5,1 százalékos volt a növekedés, ami több mint három éve a legerősebb ütem.
Az elemzők ugyanakkor óvatosságra intenek. Michael Herzum, a Union Investment közgazdásza szerint a rendelésállomány emelkedése ugyan "reménysugár" a vállalatok számára, de nem ad okot túlzott optimizmusra. Rámutatott, hogy az iráni konfliktus hatásai a márciusi statisztikákban még alig jelenhettek meg.
A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara szakértője, Jupp Zenzen úgy látja, hogy a kedvező adat részben annak köszönhető, hogy a cégek a közel-keleti háború miatti ellátási zavarokra készülve készleteket halmoztak fel, és emiatt előrehozták beszerzéseiket.
A német gazdasági minisztérium szintén visszafogottan értékeli a helyzetet. A tárca arra figyelmeztetett, hogy az iráni háború kiváltotta energiaár-sokk késleltetve más termékek árában is megjelenhet. Emiatt márciusban sok vállalat igyekezhetett előrehozni megrendeléseit a várható drágulás és az esetleges ellátási fennakadások előtt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A részletes adatok szerint a külföldi megrendelések 5,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül az euróövezetből érkezők kiugróan, 10,1 százalékkal nőttek. A belföldi megrendelések 4 százalékos bővülést mutattak.
A kedvező márciusi adat ellenére az első negyedév egészében a rendelésállomány 4,1 százalékkal elmaradt az előző negyedévi szinttől, részben a 2025 végén leadott nagy megrendelések okozta magas bázis miatt. Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza arra számít, hogy a második negyedévben a megrendelések az ellátási gondok és a fokozódó bizonytalanság hatására már visszaeshetnek, a GDP pedig az első negyedéves 0,3 százalékos növekedés után akár zsugorodhat is. Az IW kölni gazdaságkutató intézet mindezt figyelembe véve 0,9 százalékról 0,4 százalékra csökkentette az idei német növekedési előrejelzését.
Súlyos krízis közeleg, erre nem vagyunk itthon felkészülve: elképesztő számok érkeztek a családokról
2026 júliusában 6197 gyermek született, és 8896 fő halt meg.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







