Budapest, 2023. január 19.Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond

Megint odaszúrt Matolcsy: ez a valós oka a kegyetlen inflációnak a jegybank elnöke szerint

2023. október 10. 09:12

A jegybank elnöke szerint az intézkedések éppen hogy megfékezték az inflációt, és inkább az ársapkáknak köszönhető, hogy az áremelkedés üteme ennyire megugrott.

A magyarországi infláció még tavaly ősszel elvált a régiós átlagtól, ennek egyik oka pedig a nagy energiafüggőség volt - ezt Matolcsy György írta két képviselő neki címzett írásbeli kérdésére. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az ársapkák is fontos tényezői voltak a száguldó inflációnak, a kereskedők ugyanis kompenzálni akarták a kötelező akciók kereskedelemre gyakorolt hatását.

Matolcsy azt is leszögezte, hogy szerinte nem szabad egyedül a jegybankra tolni a felelősséget az infláció elszabadulásában. Mint fogalmazott: épp fordítva gondolja, álláspontja szerint a jegybank intézkedései okozták azt, hogy néhány hónap alatt stabilizáódni tudott az áremelkedés üteme.

Összefoglalóan tehát, az infláció nagymértékű emelkedését és az árfolyam 2022. őszi gyengülését nem az MNB intézkedései okozták. Éppen ellenkezőleg: az MNB határozott és hatékony döntései stabilizálták a pénzpiacokat és erőteljes dezinflációt indítottak be

- írta válaszában a jegybank elnöke.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

borítókép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 15. 19:27