21 °C Budapest
Legendás felüljárót bontanak el Pesten: komolyan megváltozik a fővárosi közlekedés

Legendás felüljárót bontanak el Pesten: komolyan megváltozik a fővárosi közlekedés

2023. március 10. 08:48

Akár a kormány nélkül is megvalósítaná a Nyugati tér rendezését a főváros. Ennek részeként a felüljárót is elbontanák és a pályaudvar mögötti részt is parkosítanák.

Noha a kormány lemondott a fejlesztésről és az azzal járó uniós pénzről, a Nyugati pályaudvar, és a Nyugati tér meg fog újulni. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester Terézváros polgármesterével, Soproni Tamással közös videóban jelentette be - közölte a 24.hu.

Jelezték, csalódottak a kabinet döntése miatt, mert nagyon színvonalas tervek készültek, de ez sem akasztja meg a munkát, a területet zöldebbé, a budapestiek számára élhetőbbé akarják tenni. A Nyugati pályaudvar mögötti területet parkosítanák, a Nyugati tér felüljáróját elbontanák. A metró után a felszín feletti részt is megújítják.

A kormány januárban a rezsicsökkentés megvédésére, a honvédelmi célok teljesítésére hivatkozva mondta fel a Nyugati pályaudvar továbbtervezésre már elnyert 1,1 milliárd forintos uniós támogatási szerződést. A Karácsony Gergely által méltatott tervekben is szerepelt a parkosítás, a felüljáró elbontása.

A főpolgármester éppen a bejelentése előtt tudatta Facebook-oldalán, hogy Budapest, Miskolc és Pécs bekerült az Európai Unió „100 klímasemleges város” programjába, ami egyfajta gyorsítósávot jelent a városok zöld átmenetéhez. Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának főigazgató-helyettesét, a program vezetőjét már tájékoztatták terveikről, problémáikról, a források és a kormányzati partnerség hiányáról.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?