Interior of traditional Greek restaurant in Heraklion, Crete, Greece.

A szakadék szélén a vendéglátósok és a szállodák: a lezárások a végüket jelenthetik

2021. november 26. 10:06

Egyre több rendezvényt és szállodai foglalást mondanak le az emberek a vírushelyzet miatt - mondták el az RTL Híradónak ágazati vezetők. Ha jön a teljes lezárás az újraindulás is kétségessé válhat.

Egyre több céges rendezvényt, év végi bulit és szállodai foglalást mondanak le a magyarok a koronavírus negyedik hullámának fenyegetése miatt - árulták el az RTL Híradónak az ágazat vezetői. Elmondásuk szerint a forgalmuk mostanra a járvány előtti szint töredékére esett vissza, dolgozóik viszont biztos megélhetést szeretnének.

A fővárosi New York Kávéházban például a forgalom már csak a 60-70 százalékát teszi ki a járvány előttinek. Az év végi rendezvényekből összesen 6 millió forintos bevétellel számolnak, aminek az utóbbi években a körülbelül a tízszeresét keresték ebben az időszakban - árulta 

A foglalások visszaesése a szallodákban is tízmillió forintos kiesést jelent. Baldauf Csa, a szállodaszövetség elnöke szerint abban bíznak, az ünnepek alatt az emberek nagyobb kedvvel utaznak majd. A teljes lezárás viszont ahhoz vezetne, hogy még körülbelül 30 ezer ember hagyja el a pályát, amivel számos helyen az újranyitás  is ellehetetlenül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem