A lakosság 30-40 százaléka tapasztal időnként refluxos tüneteket, és mintegy ötöde szenved reflux betegségben.
Vakarták a fejüket a mentősök: végül testépítők segítettek lecipelni a túlsúlyos beteget a negyedikről
Egy konditerem vendégei segítették ki az Országos Mentőszolgálat munkatársait, amikor egy 170 kilós beteget segítettek levinni a negyedik emeletről – számoltak be a hírről a mentők a saját Facebook-oldalukon.
Gyúrósók segítettek levinni egy 170 kilós beteget a negyedik emeletről – közölte Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint az eset kapcsán írták, egy 60 év körüli, Pest megyei férfihez riasztották a mentőket hét elején, mert nehezen kapott levegőt. A mentők perceken belül helyszínre értek és emelt szintű ellátásban részesítették a csaknem 170 kilós beteget, akit ezután kórházba szerettek volna szállítani.
A biztonságos betegmozgatáshoz ugyan az életmentők nem voltak elegen, ám a mentőtiszt kreatív megoldást talált a probléma gyors megoldására: emlékezett, hogy egy fitness teremmel szemben parkoltak a mentővel, ahova leszaladt és elmondta, hogy két markos legény segítségére lenne gyorsan szükség.
A jószándékú gyúrósok azonnal egy emberként hagyták félbe az edzést és csapatostól siettek a mentők segítségére. A művelet olyan jól sikerült, hogy végül nem csak a hordágyon rögzített beteget hozták le óvatosan a negyedik emeletről, de még a táskákat és a műszereket sem engedték a mentőknek levinni. A beteg végül stabil állapotban került kórházba – zárul a bejegyzés.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








